Sporttörténelem!

Dunaújvárosban az elmúlt évek során ezerszer, százezerszer gyakorolták már. Szóval a háta mögül visszacsúsztatta a pakkot a kapu elé, a menetrend szerint érkező Ladányi pedig Sopko mellett kapásból a bal sarokba bombázott.
1–0!
És mindez nem egy edzőmeccsen történt, az ellenfél pedig nem az új-zélandi válogatott volt, hanem a tavalyi világbajnok, az idei vb-bronzérmes Szlovákia…
Igen, kérem, a magyar jégkorong-válogatott az AstraZeneca-kupa nyitónapjának első mérkőzésén, annak is a 6. percében csodát tett: megszerezte a vezetést.
Az északi szomszédainknál – valljuk meg – kissé lesajnált magyar válogatott…
Vajon ezekben a pillanatokban eszébe jutott a szlovák kispadon ülőknek, hogy az elmúlt hetekben odahaza folyamatosan arról cikkeztek, hogy egy olyan szintű csapat mint az övék, mit keres egy budapesti tornán? Ha igen, akkor sem volt idejük ebben a témában alaposabban elmélyedniük, ugyanis a jégen közben pörögtek az események. Pörögtek, és őszintén szólva a gólt leszámítva minden pontosan úgy történt, ahogyan az előre várható volt: a pokolian gyors hokit játszó vendégek valósággal cikáztak a pályán, mégpedig többnyire a magyar együttes harmadában, a mieink pedig elsősorban a védekezésre összpontosítottak, nem feladván az esetleges ellentámadás lehetőségét. Nos, az egyik ilyen akció végén született a már említett találat, amelyet nyugodt szívvel tekinthetünk sporttörténetinek is: a "legújabbkori" hoki történetében a magyar válogatott még soha nem tudott vezetést szerezni Szlovákia ellen.
Most ez is megtörtént.

Aztán alig több mint 14 perccel később "ideátról" nézve újabb szenzációt könyvelhettünk el: a Dusan Kapusta irányította nemzeti csapatunk – ismét csak a világháború utáni több mint fél évszázadot alapul véve – még soha nem tudott döntetlenre hozni egy harmadot a szlovák válogatott ellenében. Arra azért láthatóan vigyáztak a vendégek, hogy legalább az iksz meglegyen, s ez irányú kísérleteik már a 9. percben eredménnyel jártak, Cakajik bombázott elemi erővel a bal felső sarokba, ám előnyhöz – bármennyire is erőltették – nem sikerült jutniuk: a magyar védelem remekül zárt, a kapuban Budai pedig egyszerűen mindenhová odaért. A játékrész második felében pedig csak az égiek mentették meg Frantisek Hossa együttesét attól, hogy ismét hátrányba kerüljenek, ugyanis egy egészen káprázatos Palkovics, Ocskay, Gröschl, Tőkési akció végén (olyan szép volt, mint a mesében) a fehérvári védőnek gyakorlatilag kihagyhatatlan helyzetben sikerült telibe lőnie a "vakra" elvetődő Sopkót.
A szünet után semmi sem változott, viszont az kifejezetten biztató volt, hogy az amúgy mezőnyfölényben játszó szlovákok alig-alig kerültek igazi gólhelyzetbe: támadtak, támadtak, de nem sok átütőerő volt ezekben az akciókban, nem úgy, mint például a szerda esti ukránok elleni barátságos mérkőzésen.

Na ja, örök igazság, miszerint minden csapat úgy játszik, ahogy az ellenfél hagyja, s a rendkívül fegyelmezett magyar válogatott bizony nem hagyta a szlovákokat. Olyannyira nem, hogy Vas és Palkovics lövésénél például Sopkónak kellett kapaszkodnia. Aztán egy boszszantó hiba után megszerezte a vezetést a Hossa-csapat: a 30. percben Hudec csípett el egy kóbor korongot, megiramodott a kapu felé, és bár a lövés pillanatában a védők felszedték az ütőjét, a korong az elfekvő Budai alatt csak becsúszott a kapuba.
Helyreállt a világ rendje – nyugodhattak meg a vendégek, ám Palkovics ezt egészen másként gondolta, és olyat tett, amire egyszerűen nincs jelző, ugyanis a csoda emlegetése e témakörben több mint kevés: a 37. percben a Gröschltől kapott korongot kotorta be Sopko kapujába, mert nem egészen két perccel később – tessék megkapaszkodni – emberhátrányból a vezetést is megszerezte!
Igen, jól olvasták: emberhátrányból…
A szlovák válogatott ellen!
Jó, legyünk őszinték, és tegyük hozzá, ez utóbbi találathoz kellett némi szerencse is, ugyanis a szólóját előbb védte Sopko majd a koronggal becsúszott a kapuba, de tessék mondani, ez kit érdekel…?

Kit érdekelt, amikor a második szünetben (naná, hogy újabb sporttörténelmi pillanat!) ez állt az eredményjelzőn: Magyarország–Szlovákia 3–2! Megroggyant a tavalyi világbajnok, efelől semmi kétség. A befejező harmadban már annyiszor sem jutottak el Budai kapujához, mint korábban, a helyzet pedig hiánycikké vált. Nem úgy a másik oldalon, ahol a mind magabiztosabbá váló magyarok egyre bátrabbá váltak. Aztán eljött a csoda újabb pillanata: az 54. percben a szlovák kapu mögül Palkovics passzolt hajszálpontosan a lendületből érkező Ocskay elé, aki ahogy jött, Sopko lábai között kapásból a hálóba bombázott.
4–2!
Egyetlen feladat volt már csak a csapatnak – vagy inkább így: a CSAPATNAK –, nevezetesen, hogy megőrizze ezt az előnyt. A szlovákok szétestek, hitehagyottá váltak, miközben a mieink csak úgy duzzadtak az önbizalomtól. Maradt még egy Borbás-helyzet a végére, hogy aztán megkezdődjék a visszaszámlálás.
Még fél perc, még tíz másodperc, még öt, négy, három, kettő, egy és…
MEGVAN!
Megszületett a magyar jégkorongsport történetének eddigi legnagyobb sikere: Magyarország–Szlovákia 4–2!
Ja, és a nagy örömben ne feledkezzünk meg még egy "apróságról": amióta a jelenlegi lebonyolítási rendszer létezik (beszéljünk nyugodtan az elmúlt fél évszázadról…) a magyar válogatott még soha nem tudott nyerni a világ elitjéhez tartozó, úgynevezett A-csoportos együttes ellen.
Egészen eddig.
A sort 2003 vb-bronzérmesével, 2000 vb-ezüstérmesével, 2002 világbajnokával, a szlovák válogatottal kezdték a mieink…
Bravó fiúk, bravó Kapusta-csapat, bravó magyar válogatott!

Mestermérleg

Dusan Kapusta, a magyar válogatott kapitánya:
"A mérkőzés előtt harminc százalék nyerési esélyt jósoltam magunknak. Ez a győzelem hatalmas siker a magyar jégkorong számára. Az utóbbi két évben minőségi munkát végeztünk elődömmel, Jan Jaskóval."

Frantisek Hossa, a szlovák válogatott kapitánya:
"Gratulálok a magyar csapat kitűnő játékához, megérdemelten nyertek. Fiatal játékosaim nem védték méltóan a szlovák színeket. Rengeteg helyzetet kihagytunk, rosszul védekeztünk, így pedig nem lehet nyerni."