Bronzérmet ért a tangó

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
Vágólapra másolva!
2003.11.02. 21:33
Címkék
Sebestyén Júlia megszerezte első felnőtt Grand Prix-érmét a Mississaugában rendezett Skate Canadán, amely az idei GP-sorozat második állomása volt. Az Európa-bajnoki bronzérmes korcsolyázónő a rövid programja után még a negyedik helyen állt, a Nyikolaj Morozov által  aki az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Alekszej Jagugyinnal is dolgozott együtt  koreografált lendületes tangójával viszont sikerült egy helyet előre lépnie, így végül dobogóra állhatott. Méghozzá legjobb európaiként, hiszen előtte csupán az olimpiai és vb-4. amerikai Sasha Cohen és a szintén nagy tehetségnek tartott japán Arakava Sizuka végzett. Ám hogy még érzékletesebb legyen az összehasonlítás, ide kívánkozik, hogy a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes orosz Jelena Szokolova csupán kilencedik tudott lenni a rendkívül erős mezőnyben.
Vastaps kísérte Sebestyén Júlia kűrjét, amellyel elsô felnôtt GP-érmét szerezte
Vastaps kísérte Sebestyén Júlia kűrjét, amellyel elsô felnôtt GP-érmét szerezte
Vastaps kísérte Sebestyén Júlia kűrjét, amellyel elsô felnôtt GP-érmét szerezte
Vastaps kísérte Sebestyén Júlia kűrjét, amellyel elsô felnôtt GP-érmét szerezte
Vastaps kísérte Sebestyén Júlia kűrjét, amellyel elsô felnôtt GP-érmét szerezte
Vastaps kísérte Sebestyén Júlia kűrjét, amellyel elsô felnôtt GP-érmét szerezte
– Nagyon boldog vagyok, hiszen a juniorsiker után felnőttként most tudtam először Grand Prix-érmet szerezni. Jól mentek a programjaim, a rövidem hibátlan volt és a kűröm is majdnem tökéletes lett – mondta Sebestyén Júlia.
– A nézőket is meg tudta nyerni a lendületes előadásával?
– Annyira együtt éltek a programmal, hogy a végére tett bonyolult lépéssoromat már vastapssal ünnepelték. Ezt az elemet egyébként nemcsak ők értékelték, hanem a szakemberek is, ugyanis a versenyt záró sajtótájékoztatón külön kérdést kaptam ezzel kap-csolatban. Az újságírók arra voltak kíváncsiak, vajon egy táncossal gyakoroltam-e ezt a lépéssort, hogy ilyen szenzációsan sikerült.
– No, és külön gyakorolta?
– Morozov és a két edzőm, Száraz András és Jurek Eszter mellett nem volt másra szükségem.
– Ezzel az eredménnyel jogot szerzett a vasárnapi gálára?
– Az első ötöt hívták meg, így természetesen ott a helyem.
– Készült rá?
– Igen, van gálaszámom. Azt is Morozov koreografálta, és annyit kell róla tudni, hogy lendületes, táncos produkció. Olyan, amit értékelni szoktak a nézők.
Sebestyén ezzel hét pontot gyűjtött, s legközelebb két hét múlva, a párizsi GP-n, a Trophée Lalique-on lesz alkalma újabbakat szerezni. Addig azonban még indul Gelsenkirchenben egy meghívásos viadalon, amelynek az lesz az érdekessége, hogy a szokásos kűr mellett ugrógálán is megmérkőznek egymással a résztvevők.
A férfiak versenye is véget ért Mississaguában, ahol a világ- és Európa-bajnok orosz Jevgenyij Pljusenko ünnepelhette a győzelmét, aki a házigazdák új kedvencét, az Elvis Stojko visszavonulásával előtérbe kerülő Jeffrey Buttle-t előzte meg.

Grand Prix-sorozat, 21. állomás, Skate Canada, Mississauga

Férfiak. Végeredmény (11 induló):
1. Jevgenyij Pljusenko (orosz) 233.65, 2. Buttle (kanadai) 209.63, 3. Honda (japán) 207.78, 4. Sandhu (kanadai) 195.76, 5. Van der Perren (belga) 183.51, 6. Jahnke (amerikai) 178.93

Nők. Végeredmény (11): 1. Sasha Cohen (amerikai) 197.60, 2. Arakava (japán) 182.19, 3. Sebestyén Júlia (magyar) 165.22, 4. Ota (japán) 162.59, 5. Robinson (kanadai) 144.89, 6. Bellemare (kanadai) 144.03
Legfrissebb hírek

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
3 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
6 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
6 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
6 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
6 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
7 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik