Montoya még marad

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.10.29. 21:51
Címkék
Juan Pablo Montoya hazájában, Kolumbiában tartott sajtótájékoztatót, és elmondta, hogy a pletykákkal ellentétben a 2004-es idény előtt még nem igazol át a McLarenhez, hanem kitölti a szerződését a Williams-istállónál. Azután viszont szívesen meghallgatja más csapatok ajánlatát, tehát szabad 2005-re.
Az idei évadot a harmadik helyen záró kolumbiairól azt pletykálták, hogy David Coulthard helyére a McLarenhez szerződik, de ezt minden fél tagadta. "A következő szezonban a Williamsnél versenyzek, mert kétezer-négy végéig szerződés köt hozzá. A következő idényre viszont teljesen szabad vagyok, több lehetőséget is átgondolok, és majd eldöntöm, melyik a legjobb számomra. Lehet, hogy maradok, de az sem zárható ki, hogy másik istállóban folytatom. Már leültem más csapatokkal tárgyalni” – mondta Montoya, akiről sokan tudni vélik, hogy biztosan a wokingiaknál folytatja Kimi Räikkönen mellett, de az sem elképzelhetetlen, hogy Michael Schumacher csapattársa lesz a Ferrarinál.A McLarennél arra is fel akarnak készülni, ha a kolumbiai a Scuderiát vagy a Williamst választja, ezért kezdtek tárgyalásokat Jacques Villeneuve-vel a tesztpilótai szerepvállalásáról. Eddig csak Craig Pollock, a kanadai versenyző menedzsere beszélt a lehetséges szerződésről, de szerdán a McLaren szóvivője is megszólalt az ügyben. "Jacques Villeneuve menedzsere jelezte, hogy a pilóta szívesen vállalna feladatot nálunk. Egyelőre nem folytattunk komolyabb tárgyalásokat, de nem zárkózunk el a lehetőség elől” – mondta a wokingi sajtófelelős. Villeneuve szerződtetésével a McLaren és a jelenlegi tesztpilóta, Alexander Wurz is jól járna, hiszen az osztrákot szívesebben elengedi Ron Dennis csapatfőnök a Jaguarhoz, ha Villeneuve-vel tudja helyettesíteni.
Legfrissebb hírek

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
3 perce

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
9 perce

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
24 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
28 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
29 perce

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
30 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
45 perce

Kiss Norbert: két dobogós helyezés!

Egyéb autó-motor
57 perce
Ezek is érdekelhetik