Tóth az Apriliára szavaz

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.10.27. 20:32
Címkék
Tóth Imre márkát vált. Ami különös az ügyben, hogy nemcsak jövőre, hanem már az idényzáró világbajnoki futamon. A 125 köbcentis kategóriában versenyző pilóta eddig Hondával száguldott, ám sajnos nem sikerült megvalósítania azt a tervét, hogy pontot szerezzen. Többek között ezért (no meg a folyamatos technikai problémák miatt) döntött úgy, hogy átül egy Apriliára.
– Tegnap jöttem haza Olaszországból, ahol egy apriliás csapattal tárgyaltunk. A német csapatommal felbontottuk a szerződést, mivel a tengerentúli versenyeken folyamatosan gond volt a motorral és nem látszott esély a javulásra. – A váltóelektronikára gondol?– Többek között. Nem hiszem, hogy bármely más csapatnál előfordulhatott volna, hogy futamokon keresztül nem mûködik ugyanaz az alkatrész, és nem tudják, hogy miért. Meg persze a beállításokkal is folyamatos gondjaink voltak, a motor szinte sohasem volt tökéletes. Eredetileg már Estoril után szerettünk volna váltani, de akkor még nem lehetett, a tengerentúlon meg egyik helyszínről a másikra szállítják a gépeket, úgyhogy nem tudtunk variálni. De az idényzárón már biztosan Apriliával megyek, megkaptam rá az engedélyt. – Miért választotta ezt a márkát?– Azért, mert a Derbi és a Gilera csak olasz vagy spanyol versenyzőt alkalmaz, a Hondában meg csalódtam. Az Apriliánál ezzel szemben valószínûleg kapok a gyártól egy motort, A-kittet, ami persze biztosan nem olyan jó, mint az élmezőnyé, de valószínûleg sokkal jobb, mint a korábbi motorom. Ezen felül az Aprilia tetszik is nekem, jobban illik a stílusomhoz. Én ugyanis azt szeretem, ha a motor eleje nem túl magas, márpedig az Aprilia pont ilyen. – Mit kell tudni a csapatról?– Az idén az Európa-bajnoki sorozaton versenyeztek egy olasz pilótával, és általában dobogóközelben voltak. A motorjukról az a hír járta, hogy a legjobbak között van. Remélem, így elsőre legalább olyan erős lesz, mint a Honda volt, a futómûve pedig csak jobb lehet. – Egy verseny alatt nem lehet tökéletesen megismerni egy gépet. Nem lutri így szerződést aláírni a következő szezonra?– Nemcsak egy futamon megyek a motorral, hanem hármon. A világbajnoki idényzáró után részt veszek még két spanyol bajnoki viadalon, Valenciában, illetve Jerezben. – Milyen célokkal utazik az idényzáróra?– Pontot szeretnék szerezni. Persze nem lesz könnyû, hiszen az utolsó versenyen mindenki belead majd apait- anyait. De én még a többieknél is jobban akarok küzdeni!
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
2 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
2 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik