Az Alba Volán maradt állva

SEBASTIAN TAMÁS, SZŰCS MIKLÓSSEBASTIAN TAMÁS, SZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.10.17. 22:37
Címkék
És még mondják, hogy a történelem nem ismétli önmagát&Példának okáért itt van mindjárt a Kontinentális Kupa második fordulójának egyik csoportja, nevezetesen a H-jelű.
Ha elővesszük a négy évvel ezelőtti sorsolást, akkor "szó szerint” ugyanazt olvashatjuk, mint most: Székesfehérvárott az Alba, a Dunaferr (ma már ugyan Dunaújvárosi AC-nek hívják, de hát tudjuk, hogy ugyanarról van szó), a szlovén Olimpija Ljubljana és a kazah Torpedo Kazcink küzdött a továbbjutásért. Akkor az Olimpija jutott tovább, mégpedig úgy, hogy az utolsó meccsen éppen a fehérváriak kaparták ki a gesztenyét a szlovéneknek – a Dunaferrel szemben…
Ezúttal a szervezők külön figyeltek arra, hogy még véletlenül se fordulhasson elő hasonló eset: a két magyar gárdát mindjárt az első napon egymásnak engedték, hogy ne érhessen senkit az 1999-es hasonló "meglepetés”. Nos, a fehérváriak úgy döntöttek, hogy – miután most a két magyar együttes közül ők tűnnek jobbnak – okulván az Acélbikák hibájából, semmiképpen sem hagyják kiénekelni a sajtot a szájukból a szomszédvár által. Ebbéli törekvésüknek Gröschl bombájával már a 41. másodpercben hangot adtak, ami után Kiss Tamás máris kotorászhatott maga mögött a hálóban. Nem sokkal később a másik oldalon egy dunaújvárosi lövést Budai focikapusokat megszégyenítő robinzonáddal mentett, majd miután a 8. percben egy gyors támadás végén Rajz Attila is mattolta Kisst, érezhető volt, hogy itt csakis a gólkülönbség lehet kérdéses… És ezen a képen még az sem változtatott, hogy az Alba kapuja előtt Orsó és Vaszjunyin is helyzetbe tudott kerülni, ugyanis a másik oldalon még ennél is többször forgott veszélyben a kapu. Aztán mégsem egy közeli ziccerből, hanem egy harmadvonalról elengedett Kangyal-lövésből – a korong, mintha zsinóron húzták volna, úgy tartott a bal felső sarok felé – nőtt tovább a becenevükhöz méltóan ördögien játszó Ördögök előnye, s ezzel már tényleg minden eldőlt.

Az Alba Volán sűrűn veszélyeztette a vendég dunaújvárosiak ketrecét, öt alkalommal is túljártak Kiss Tamás kapus eszén (Fotó: Danis Barna)
Az Alba Volán sűrűn veszélyeztette a vendég dunaújvárosiak ketrecét, öt alkalommal is túljártak Kiss Tamás kapus eszén (Fotó: Danis Barna)
Az Alba Volán sűrűn veszélyeztette a vendég dunaújvárosiak ketrecét, öt alkalommal is túljártak Kiss Tamás kapus eszén (Fotó: Danis Barna)
Nem csoda hát, ha a folytatásra a házigazdák visszább vettek az iramból, gondolván, hogy szombaton a kazahok, vasárnap pedig a szlovének ellen szükség lehet még az erőre. Ebből két dolog következett: egyrészt az addig sem igazán magas színvonalú meccs még visszafogottabbá vált, másrészt pedig a vendégek előtt is több lehetőség adódott. Ám mindhiába, ugyanis a jobbnál jobb helyzeteket is elpuskázták Dusan Kapusta játékosai – vagy Budai védett parádésan, ez nézőpont kérdése –, így képtelenek voltak közelebb kerülni az Albához. Sőt a 37. percben egy újabb lépéssel távolodtak, miután Fedor tanítanivalóan okos passza után Simon egészen a kapuig "gyalogolt”. A második szünetre már nyilvánvalóvá vált, hogy az újvárosiak most nem tudják még megszorítani sem a Volánt, aminek okát a csarnokban szinte egyöntetűen mindenki a rossz, és tegyük hozzá, egyre rosszabb – a hírek legalábbis nagyon aggasztóak… – gazdasági háttérrel magyarázott. Ezt a feltevést erősítették meg Szélig Árpádnak, a DAC szakosztályelnökének a szavai, aki már ekkor megköszönte a játékosoknak, hogy ilyen körülmények között is vállalták a szereplést a tornán, és – legyen bármi a végeredmény – becsülettel küzdöttek. Ez utóbbit egyébként mindenki láthatta (bizonyság volt erre például Horváth András gólja), és tegyük hozzá, értékelt is Fehérvárott, ám ezzel együtt az is biztossá vált, hogy a Kontinentális Kupa második fordulójában, ha van esélye valamelyik magyar csapatnak továbbjutni, az csakis az Alba Volán lehet.
Kérdés, mit szólnak mindehhez a kazahok és a szlovének…?

Mestermérleg
Branislav Sajban:
– A védekezésre koncentrálva taktikus győzelmet arattunk.
Dusan Kapusta: – Jelenleg ennyivel jobb az Alba…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik