Németh remekelt

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.10.15. 21:00
Címkék
Néhány héten belül másodszor ért el nagyszerű eredményt Németh Kornél.
A nemrégiben megrendezett csapat Eb open kategóriájának egyéni összetett elsője ezúttal az olasz bajnokság Castiglione del Lagó-i futamán brillírozott: mind az openben, mind a szuperfináléban második lett, és mivel nem ugyanaz a versenyző nyerte meg a két számot, összteljesítménye alapján Némethet tekinthetjük a hét végi verseny legjobbjának."Mehettem volna jobban is – lepte meg lapunkat a krosszos. – Mindkét startom remekül sikerült, mindkétszer nyerhettem volna, csak előbb bedurrant az alkarom, míg a második versenyben egyszerűen elfáradtam. Ez is mutatja, hogy még rengeteget kell edzenem a négyütemű motorral, amelyhez sokkal jobb erőnlétre van szükség, mint a kétüteműhöz.”Az olasz sorozatot nyugodtan lehet világbajnoki szintűnek tekinteni, hiszen például erre az umbriai viadalra négy világbajnok – Trampas Parker, Alessio Chiodi, Andrea Bartolini, Alex Puzar –, valamint a többszörös vb-futamgyőztes francia Luigi Seguy és az Európa-bajnok David Philippaerts is leadta nevezését. Mindannyian Németh mögött végeztek.Az olasz bajnokság 5. (utolsó) futama, Castiglione del Lago
Open: 1. Beggi (olasz, Honda), 2. Németh Kornél (magyar, KTM), 3. Bricca (olasz, Honda). Szuperfinálé: 1. Dini (olasz, Honda), 2. Németh, 3. A. Bartolini (olasz, Yamaha)
A bajnokság összetett végeredménye: 1. Dini 271 pont, …8. Németh 153
Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
1 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
49 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
55 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik