Földingné és Nagy a bajnok

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2003.09.28. 21:48
Címkék
Kellemes őszi időben rendezték meg vasárnap Budapesten a Kaisers Plus Budapest Maratont  amely egyben országos bajnokság is volt  és a rövidebb távú versenyeket. Valóra vált a rendezvény szlogenje, a "Kétszázmillió futólépés, hiszen a négy távon  maratonin (itt váltók is indulhattak), minimaratonin (7.5 km), maratonkán (4 km) és családi futáson (800 m)  csaknem tizenötezren indultak.
Egy, kettô, három, óraindítás és rajt! A tegnapi budapesti maratonin minden eddiginél több résztvevô tette próbára tudását (Fotó: Farkas József)

A leghosszabb távon kétezer-hatszázan rajtoltak, köztük már visszavonult országos csúcstartó atléták, Korányi Balázs és Kovács Dusán, továbbá az olimpiai bajnok úszó, Darnyi Tamás, valamint a sportminiszter, Gyurcsány Ferenc.
A rajt után eleinte hárman futottak az élen, de 18 km-nél már Berecz Lajos és Nagy László harcolt az első helyért. Végül a Kiskunfélegyházi Honvéd versenyzője, Nagy László lett az első, aki élete első felnőtt bajnoki címét szerezte meg, a korábbról meglévő egy-egy ezüst- és bronzérem mellé.
"Ezúttal csupán a helyezés volt a fontos – magyarázta Nagy –, az, hogy milyen időt érek el, kevésbé volt lényeges. Kissé gyorsan kezdtünk, így csak arra tudtam gondolni, hogy valamilyen módon célba kell érnem. Ennek ellenére féltávnál megpróbáltam előnyre szert tenni, ám szúrni kezdett az oldalam, így kénytelen voltam lassítani. A pálya elég nehéz volt, a rakparton ellenszél hátráltatott bennünket, és annak is jobban örültem volna, ha a levegő kissé hűvösebb.”
Jobban esett a futás a női győztesnek, Földingné Nagy Juditnak, aki erősebb edzésnek megfelelő tempóban teljesítette a 42 km-t. "Sajnos a fiúk, a férjem és Korányi Balázs lemaradtak, pedig úgy terveztük, hogy én csak nyúl leszek a számukra. Amikor látták, hogy szívesen futnék gyorsabban, biztattak, hogy menjek előre. Élveztem a versenyt, a pálya mentén a zenekarokat, még integettem is, pedig ezt sohasem szoktam. Harmincnyolc éves vagyok, ez volt az ötvenhetedik maratonim, s örülök, hogy még mindig jólesik a futás. Még nem vagyok igazán formában, egy hónap múlva Olaszországban rajtolok, most csak felkészülésképp indultam. Már csak egy-egy évre előre tervezek, így csupán az a célom, hogy kijussak az athéni olimpiára” – nyilatkozta a győztes.

Kaiser’s Plus Budapest Maraton, egyben országos bajnokság
Maraton. Férfiak. Bajnok: Nagy László (Kiskunfélegyházi Honvéd, edző: Csoma Ferenc) 2:24:37
, 2. Berecz Lajos (Városi Sportiskola, Mezőtúr) 2:26:33, 3. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 2:27:12, 4. Zsódér (Hunyadi DSE) 2:29:11, 5. Ádók (VEDAC) 2:29:17, 6. Szabó G. (Vasas Humansoft) 2:30:37. Csapatbajnok: Kiskunfélegyházi Honvéd (Nagy László, Lajtos Márton, Zabari János) 7:27:18, 2. Hunyadi DSE 7:33:39, 3. Vasas Humansoft 7:44:00
Nők. B: Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa, e: Földing Ottó) 2:41:55, 2. Benkó Gabriella (Honvéd) 2:59:06, 3. Farkas Katalin (Micro SC) 3:04:21, 4. Maas (svájci) 3:05:13, 5. Czibók (Honvéd) 3:06:42, 6. Mike (VEDAC) 3:08:55. Csb: Micro SC (Farkas Katalin, Rédl Szilvia, Szekeres Vera) 9:57:49
7.5 km. Férfiak: 1. Bodor Olivér (PVSK) 22:11, 2. Ott (Honvéd) 22:13, 3. Tóth T. (Micro SC) 22:13. Nők: 1. Kroneraff Ágnes (PVSK) 25:32, 2. Garami (Honvéd) 25:36, 3. Kovács I. (VEDAC) 25:40
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik