Jól kezdtek a házigazdák

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.09.19. 22:17
Címkék
Kaposvárott pénteken megkezdődött a háromnapos Würth-kupa, nemzetközi felkészülési torna. A nyolcadszor sorra kerülő sorozaton a házigazdákon kívül a Dunaferr és az Osijek visszatérő vendég, ám a horvát Karlovac, és a szlovén Novo Mesto először vesz részt a rendezvényen.
A nyitónapon három mérkőzést játszottak. Az ifjúsági válogatottjait nélkülöző Dunaferr az első találkozón a sötét lóként érkező Karlovaccal mérkőzött. Az eszéki és zágrábi játékosokkal megerősített horvát együttes az első szettben ugyan ráijesztett Ruffing Péter fiaira, akik a folytatásban javítottak, és nyertek. Az Osijek–Novo Mesto találkozó a vártnál is érdekesebb, ötjátszmás csatát és szlovén sikert hozott.Geiger, Gelencsér és Mózer egy nappal korábban a válogatottban még egy csapatban játszott, pénteken viszont már farkasszemet nézett egymással a nap zárómeccsén. A Kométa ugyanis a pénteken másodszor pályára lépő Dunaferr-rel találkozott. A magyar rangadón sok jelenlegi és egykori válogatott röplabdázó szerepelt, de jutott belőlük a nézőtérre is, hisz ott ült Kántor Sándor, Dávid Zoltán, és nem utolsósorban a szövetségi kapitány, Demeter György. Bizony a válogatott sikere okán sok gratulációt kapó Demeter Györgyöt különösen szokatlan dolog volt a kívülálló szerepében látni a kaposvári sportcsarnokban. Egyébként a zárómérkőzés első két szettje sok szép akciót rejtegetett, s a mérkőzés a végére elfáradó Dunaferr-rel szemben biztos hazai győzelemmel zárult.Würth-kupa, nemzetközi férfitorna, Kaposvár
Dunaferr–Karlovac (horvát) 3:1 (–20, 23, 21, 18), MOK Novo Mesto (szlovén)–Osijek (horvát) 3:2 (20, –19, 22, –21, 13), Kométa-Kaposvár–Dunaferr SE 3:0 (18, 22, 18).
Legfrissebb hírek

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
1 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
40 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
55 perce

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik