Szuper a St. Louis Bluesban

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.09.10. 21:40
Címkék
Megnyugodott, megkönnyebbült.Hosszú, számára igencsak hosszú, kétségekkel teli várakozás után végre pont került szerződésére: Szuper Levente egy plusz egy évre kötelezte el magát a St. Louis Blueshoz.
"Senkinek sem kívánom az elmúlt időszakot – kezdte a három esztendeje a Calgary Flames által ledraftolt, ám a kanadaiaknál "csak” a kispadig, illetve a farmcsapatig, a Saint John Flamesig jutott kapus. – A menedzserem folyamatosan biztatott, voltak ajánlataim, ám csak telt az idő, és nem történt semmi érdemleges. Európából a svéd és a cseh bajnokságból kerestek, a tengerentúlról pedig a Blues mellett az Anaheim és a New York Rangers érdeklődött. Utóbbi három közül a Mississippi-partiak voltak a legmeggyőzőbbek, így hozzájuk csatlakozom pénteken. Egy évre írtam alá, de a következőre is opciós joguk lesz.”A Blues, mely évek óta a bajnokság egyik titkos esélyese – sorozatban huszonháromszor jutott be a rájátszásba, ám a nagy áttörés mindig elmaradt, pedig 2000-ben az Elnök-kupát (az alapszakasz győztese) is elhódították –, hétfőn kezdi meg felkészülését a 2003–04-es szezonra. Szuper illusztris társaságba érkezik, hiszen a gárda tagjai között olyan sztárok játszanak, mint Al MacInnis, Chris Pronger, Dough Weight, Keith Tkachuk, Pavol Demitra, a kapuban pedig a tavalyi idény során a N. Y. Islandersből érkezett – amúgy a Detroittal kétszeres Stanley-kupa-győztes – Chris Osgood parádézik."Ôt biztosan nem tudom kiszorítani – taglalta esélyeit a válogatott hálóőr –, de a többiekkel fel tudom venni a versenyt. Persze felkészültem, hogy az elején a farmcsapatban, a Worcester IceCatsben kell bizonyítanom – egyelőre a fizetésemet is csak az AHL-re állapították meg –, de bízom benne, idény közben a Bluesban is lehetőséghez jutok.”S hogy nem oktalan reménykedésről van szó, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tavalyi bajnokság során féltucat kapus állt a St. Louis-i ketrec előtt: az azóta eligazolt Brathwaite, Johnson, Osgood, az osztrák Divis, Rudkowsky, valamint Sanford, azaz Joel Quenneville edző bátran nyúl a fiatalokhoz."Szombaton és vasárnap különböző egészségügyi és fizikai vizsgálatokon esek át – ismertette a közeljövő programját Szuper –, hétfőn pedig kezdődik az edzőtábor. Sokan kérdezték, nem lesz-e furcsa a sok sztár között, például olyan legendával együtt készülnöm, mint MacInnis, ám nagyképűség nélkül mondhatom, hogy az elmúlt években hozzászokhattam a hasonló szituációkhoz. Ugyanezért nem tartok a környezet-, és lakhelyváltoztatástól sem: egy profinak oda kell mennie, ahol szükség van rá. Remélem, St. Louisban tényleg kellek, s a bizalmat a jégen hálálhatom meg…”
A vetélytársak
Név Nemzetiség Születési év Előző idény Mérkőzés a Bluesban
Konsztantyin Barulin orosz 1984 Tyumeny (orosz)
Chris Beckford-Tseu kanadai 1984 Oshawa (OHL)
Reinhard Divis osztrák 1975 St. Louis Blues, Worcester (AHL) 2
Brent Johnson amerikai 1977 St. Louis Blues, Worcester (AHL) 38
Chris Osgood kanadai 1972 N. Y. Islanders, St. Louis Blues 9
Cody Rudkowsky kanadai 1978 St. Louis Blues, Trenton (ECHL),
Worcester (AHL) 1
Curtis Sanford kanadai 1979 St. Louis Blues, Worcester (AHL) 8
A vetélytársak
Név Nemzetiség Születési év Előző idény Mérkőzés a Bluesban
Konsztantyin Barulin orosz 1984 Tyumeny (orosz)
Chris Beckford-Tseu kanadai 1984 Oshawa (OHL)
Reinhard Divis osztrák 1975 St. Louis Blues, Worcester (AHL) 2
Brent Johnson amerikai 1977 St. Louis Blues, Worcester (AHL) 38
Chris Osgood kanadai 1972 N. Y. Islanders, St. Louis Blues 9
Cody Rudkowsky kanadai 1978 St. Louis Blues, Trenton (ECHL),
Worcester (AHL) 1
Curtis Sanford kanadai 1979 St. Louis Blues, Worcester (AHL) 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik