Áldozat lesz a válogatottból?

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.09.03. 22:05
Címkék
Úgy tűnt, a NémetországOlaszország mérkőzés után elsimultak az ellentétek a válogatott és a klubcsapatok között, azonban Uli Hoenessnek, a Bayern München menedzserének néhány nappal az Izland elleni Európa-bajnoki selejtező előtt ismét sikerült kiéleznie a helyzetet.
A konfliktusokra bármikor hajlandó sportvezető az n-tv nevű televíziós csatorna egyik műsorában kijelentette, ellene van, hogy korlátozzák a külföldiek létszámát a Bundesligában. "Ha ennek az az ára, hogy ne legyen Nationalelf, akkor is” – mondta Hoeness.Nem meglepő, hogy a provokatív kijelentés megosztotta a német futballszakértőket, akadt, aki Hoeness mellett foglalt állást, a többség azonban természetesen nem értett egyet a gondolattal. Bernd Hölzenbein, az 1974-es világbajnok csapat tagja például nem ítélte el a Bayern-menedzsert: "Biztos, hogy hatalmas visszhangot váltanak majd ki a szavai. Uli már most egy olyan szabály ellen foglalt állást, amely megakadályozná a münchenieket a legjobb játékosok megvásárlásában. A külföldi labdarúgók számának csökkentése szűkítené a klubok tárgyalási mozgásterét.”Ugyanakkor Peter Neururer, a VfL Bochum vezetőedzője üdvözölné, ha redukálnák a légiósok számát. "Ha rajtam múlna, egy csapatnak legfeljebb a fele lehetne külföldi. A körülbelül hatvanszázalékos légióskontingens rengeteg hátránnyal járhat a német futball számára” – véli a tréner.A német szövetség (DFB) elnöke, Gerhard Mayer-Vorfelder a korlátozásokat óhajtó táborhoz csatlakozott, és már jelezte az UEFA-nak, hogy megpróbál létszámkorlátozást bevezetni a német évonalban. Hoenessnek természetesen ezzel kapcsolatban is volt mondanivalója: "Ez hatalmas hülyeség. Globalizált világban élünk, mindannyian európaiak akarunk lenni. Ezt mindenkinek el kell fogadnia, senkit sem zárhatunk ki a labdarúgásból.”
Legfrissebb hírek

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
1 perce

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
24 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
39 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
57 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
2 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik