Aranyemberek Olümpiában

Abban persze semmi meglepő nincs, hogy a Mező Ferenc alapítvány, valamint a Magyar Olimpiai Akadémia jóvoltából szervezett ötnapos látogatás résztvevőit – nem kevesebb, mint a nyerőszámnak megfelelő 21 hajdani olimpiai aranyérmes bajnok kapott a küldöttségben helyet – a görög főváros vadonatúj repülőterén a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója, Molnár Zoltán fogadta, majd csatlakozott az Olympiába tartó társasághoz. Ô egyébként napokkal előbb részt vett a jövő évi nyári játékok csapatvezetői számára tartott értekezleten. Az érdeklődés, mint megjegyezte, feltűnően erős volt, 197 ország sportvezetői alkották a hallgatóságot. Az örökké derűlátó sportvezető kissé elbizonytalanodott, amikor a bajnokaink a legutóbbi tapasztalatairól faggatták."Szerettünk volna személyesen meggyőződni a helyszíneken arról, hogy az előkészületek minden tekintetben rendben haladnak. Erről szóban igyekeztek is bennünket meggyőzni, de tény, hogy egyetlen létesítmény megtekintését sem tették lehetővé a szervezők. Fel kell készülnünk jövőre esetleges meleg pillanatokra is” – tűnődött az igazgató, s ezzel természetesen nem kizárólag az augusztus végi 40–42 fokos hőség következtében Athénban elrendelt "hő-riadóra” célzott.Athén–Olümpia – négyórás autóbuszút a Peleponnészoszi-félsziget látványos északi partjainak peremén. A magyar világjelenség megnyilvánulásának eredményeire csodálkozhattunk rá mintegy 80 kilométerre Athéntól, ahol a lélegzetelállító Korintoszi-csatorna épült még 1893-ban, s az átívelő hídról, százméteres magasságból ámulhatunk az építészeti csodán, a mintegy három kilométeres "európai szuezi csatornán”. Kevesen tudják, hogy az 1848 utáni magyar emigráció egyik vezéralakja, az olasz mundérban királyi altábornaggyá avanzsáló katonatiszt, a bajai Türr István vezette az egész építkezést, s főtervezőnek is honfitársát, a Panama-csatorna megépítésében is oroszlánrészt vállaló mérnök-zsenit, Gerster Bélát kérte fel.
Igaz, magyar jelenségnek a többezer éves Olümpia maradványokban is fennkölt, méltóságot sugárzó kövei, oszlopai, stadionja és épületei között nem lelhettünk ugyan nyomaira, de azért a játékok messzi múltba nyúló történetét illetően már elhamarkodott lenne az az állítás, hogy itt aztán ne is keressünk magyar vonatkozásokat. Az olimpiai romok történetében először is még sohasem fordult elő, hogy egyszerre 21 élő-viruló magyarországi bajnok járja végig az időszámítást jócskán megelőző versenyek színtereit, s mi több, egy részük még a stadionfutás távját is teljesítette. Hosszan időztek az ásatások színhelyén, szellemes és lebilincselő tájékoztatást kaptak világszerte ismert történész "idegenvezetőjüktől”, Kertész István professzortól, akit magyar létére – a kutató most járt itt tizenkilencedik alkalommal – érthetően őszinte elismeréssel és barátsággal fogadták mindenütt, szinte görögnek, maguk közé tartozónak tekintik még a hellén tudósok is.
Ezek után már senkit sem lephet meg, ha bajnokaink pompás környezetben fekvő főhadiszállásán, pontosabban a Hellén Nemzetközi Olimpiai Akadémián is fellelhető magyaros jelenségekről ejtünk szót. Először is a sport modernkori hőseinek kijáró megkülönböztetett tisztelettel fogadták nagyságainkat, öt aranyérmes tornásznőnket, Keleti Ágnest, a labdarúgó Aranycsapatból Buzánszky Jenőt, öttusasportunk klasszikusait – Németh Ferencet, Szondy Istvánt, Kovácsi Aladárt, Nagy Imrét –, a vízilabdázás hajdani mestereit – Markovits Kálmán csapatkapitányt, Vízvári Györgyöt, Felkai Lászlót –, a legendás birkózót, Polyák Imrét, Tokió vívó aranyhölgyeit – Juhász Katalint, Rejtő Ildikót, Dömölky Lídiát, Ágoston Juditot –, s a többieket. A hegyoldalban szélesen elterülő sportlétesítmény – uszoda, labdarúgó-, kosárlabda- és teniszpályák – mellett korszerűen berendezett előadótermek, szálloda és étterem várja a látogatókat, s magától értetődően remek múzeum és könyvtár is, amelyben legjobbjaink örömmel fedezték fel dicsőséges szereplésük írásos és képes emlékeit, Kertész professzor pedig a köteteit. Az Olümpia völgyére tekintő ötkarikás zarándokhely első gondolata Pierre de Coubertin báró elméjében fogant ugyan meg, a gyakorlati megvalósítás azonban a görög Joannisz Ketszeaszra és a nagy német tudósra, Karl Diemre maradt. Ellenben magyar, a Szentendrén született Szimitsek Ottó lett az első igazgatója 1961-től, aki azután évtizedekig vezette, fejlesztette az olimpia kultuszának terjesztésében egyedülálló intézményt. A főbejárat közelében külön emlékmű áll, Coubertin báróé – amelyet a magyar küldöttség – Himnuszunk hangjai kíséretében megkoszorúzott –, s végső kívánságának megfelelően, a francia ötkarikás apostol szíve is ott nyugszik.
A mesébe illő olümpiai napok utáni rövid athéni látogatás során – nagyságok ide, nagyságok oda – az épülőfélben lévő létesítményeket a küldöttség is csupán egy autóbuszos városnézés keretében kívülről tekinthette meg. Az állapotokat illetően el lehetne ennél a momentumnál humorizálni az idézett magyaros világjelenségnek az autópályák építését esetleg érinthető jegyeiről, de ettől ezúttal – az ügy komolyságát véve figyelembe – eltekintünk. Tény viszont, hogy a szervezőbizottságban kitűnő munkát végez a Magyar Olimpiai Bizottság hajdani nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára, Vajda László, akit már az ausztráloknak is "odakölcsönöztünk” 2000 előtt, s minden valószínűség szerint Athén után Kínába teszi át működési színhelyét. Ami pedig a görög sportot úgy általában illeti, most éppen a veszprémi kézilabdázó ász, Éles József folytatja a magyar hagyományokat, de tudjuk, számos edzőnk igyekezett a görög sport fellendítése érdekében korábban, Puskás Ferenctől az úszó szakember Tóth Ákoson át a tavalyi BL-győzelmet elérő vízilabda szakemberig, Kásás Zoltánig.
Persze, magyarokról a továbbiakban is szó lesz még később, feltehetően az 1896-ban itt két olimpiai bajnokságot nyerő Hajós Alfréd jelenkori utódainak teljesítményei révén – méghozzá remélhetően mind magasabb számban – jövő augusztus 13. és 29. között.
Az emlékezetes olimpiai utazás zárásaként indokolt és nem csak szimbólikus volt tehát a görög köszöntés: Kali antamoszi! – Szerencsés viszontlátásra!