A kedd az üzengetéseké volt

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.09.02. 22:38
Címkék
A gyér bajnoki rajt, valamint a szégyenteljes kupabúcsú (a harmadosztályú Braunschweig kiütéses, 41-es csapást mért az együttesre az első fordulóban) után egyre rosszabb a hangulat a Kaiserslauternnél.
René C. Jäggi klubelnök például kedden ezt mondta: "Drámai a helyzet. Négy bajnokin három pontot szereztünk, de a büntetés miatt nullával állunk. A következő két mérkőzésen valaminek történnie kell, különben itt felrobban minden.”A svájci vállalkozó nem titkolta, az esetleges kudarcokat követően a játékosoknak és Eric Gerets vezetőedzőnek is számolnia kell a következményekkel. "Nem tudom, mi történik, ha nem nyerünk a Freiburg és a Frankfurt ellen. De ha ez bekövetkezik, tudom, hogy semmi keresnivalónk sincs a Bundesligában. Ha úgy játszunk, mint a Braunschweig ellen, kiesünk az élvonalból. Még egyszer nem indulhatunk ki abból, hogy majd májusban, az utolsó pillanatban megmenekülünk. Az edző a felelős az embereiért, én pedig az edzőnek vagyok a főnöke. Amíg a tréner szavahihetően azt mondja nekem, hogy elérjük a célunkat, addig maradhat” – fejtegette Jäggi.Eközben Jens Lehmann is üzent, ő válogatottbeli kollégájának, Oliver Kahnnak. "Balszerencse, hogy csak a második számú kapus vagyok a Nationalelfben. Azt hiszem, inkább nekem kellene játszanom. Most jobb teljesítményt nyújtok, mint az első számú hálóőr. Ez dühít, nagyon dühít. Otthon nem kapom meg a kellő tiszteletet, sok embernek fogalma sincs arról, mi a dolga egy kapusnak” – mondta a Daily Telegraph című lapnak adott interjújában a közelmúltban a Borussia Dortmundtól az Arsenalhoz igazoló futballista.Lehmann lélektanilag nem a legjobb pillanatban üzent hadat csapattársának, illetve Rudi Völler szövetségi kapitánynak, hiszen a nemzeti tizenegyre a következő napokban két Eb-selejtező (Izland, Skócia) vár, amelyeken akár az automatikus kvalifikációt jelentő első hely sorsa is eldőlhet.
Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
21 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
36 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
54 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
2 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik