Már csak az Arsenal hibátlan

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.08.31. 22:39
Címkék
Óriási mérkőzéssel zárta le a Premiership negyedik fordulóját a Manchester City és az Arsenal. Ha a hazaiak megőrizték volna vezetésüket, pontelőnnyel kerültek volna a városi rivális United elé (amire emberemlékezet óta nem volt példa), a "vörös ördögök ugyanis megérdemelt vereséget szenvedtek Southamptonban.
A City és az Arsenal eddigi formája sejtetni engedte, hogy kiemelkedően jó kilencven percet produkál majd a két csapat, de hogy ilyen szórakoztató lesz, arra biztos kevesen számítottak. A fő tréfamester a kameruni Lauren volt, aki a 11. percben egy hosszan előrerúgott labdával lefutotta a mellette loholó Sinclairt, és bal csizmaszárral a bal alsó sarokba helyezett. Igen ám, de abban a kapuban Lehmann, az Arsenal hálóőre állt kővé dermedve, Laurennak tehát védőként illett volna viselkednie azon a térfélen, azaz jobban vigyáznia, miféle mozdulatokat tesz futtában, a tizenhatoson.Az e kapitális öngóltól fellelkesült, fölényben játszó házigazdák pokoli iramot diktáltak az első félidő hátralévő részében, Nicolas Anelka több ízben is gólt szerezhetett volna egykori csapata ellen. A fordulás után összeszedte magát az Arsenal, és Ashley Cole egy védelmi megingást kihasználva tökéletes helyzetbe hozta Wiltord-t, 1–1. Remek volt az iram, sorjáztak a helyzetek, ám a három pont sorsát egy újabb (pár) baki döntötte el. Ljungberg indította Pirest középen, a helyzeti előnyben lévő kínai City-játékos, Szun Csi-haj felszabadítás helyett a kifutó Seamanre várt, aki megtette azt a szívességet volt csapatának, hogy éppen Ljungberg elé sodorta a labdát. A svéd persze a tátongó kapuba passzolt, vagyis a kisebbik manchesteri gárda megint nem tudott nyerni új arénájában. "Az Arsenal ma nem nyújtotta azt, amit valójában tud, és emiatt vagyok a leginkább csalódott” – mondta Kevin Keegan, a City mestere.A Manchester Unitedre rá sem lehetett ismerni a St. Mary’s-stadionban, pedig a Howard – G. Neville, O’Shea, Silvestre, P. Neville – Giggs, Keane, Djemba-Djemba, Kléberson – Forlán, Van Nistelrooy összeállítását nyugodtan nevezhetjük az egyik legerősebbnek. Csupán Tim Howard brillírozott a kapuban – igaz, egyetlen hibájából ő is gólt kapott –, a többiek enerváltan futballoztak, csak keresték a ritmust. Mindazonáltal a "szentek” is megérik a pénzüket, egy teljes félidőre volt szükségük, hogy rájöjjenek, ezt az MU-t most tényleg meg lehet verni. A szünet után felpörgették az iramot, és a lefújás előtt két perccel James Beattie egy szögletből beívelt labdát közelről a hálóba fejelt. Ez volt a Manchester első bajnoki kudarca a 2003-as évben! Premier League
4. forduló. Vasárnapi mérkőzések: Manchester City–Arsenal 1–2 (Lauren 11. – öngól, ill. Wiltord 48., Ljungberg 72.), Southampton–Manchester United 1–0 (Beattie 88.)

Tv: a Sport1 ma 19.30-tól sugározza a forduló összefoglalóját
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
9 perce

Továbbra sem engedélyezik az oroszok indulását a bobosoknál

Téli sportok
15 perce

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
16 perce

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
40 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
58 perce

Négyéves eltiltást kapott a Budapesten ezüstérmes amerikai sprinter, Erriyon Knighton

Atlétika
1 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
1 órája

„Már beírták a nevemet a nagykönyvbe” – Hosszú Kávé Krasznai Tamással

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik