Egyenes út a női fináléba

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2003.08.28. 20:23
Címkék
Az emberek többsége mindig örül annak, ha váratlanul szabadnaphoz jut. Hiszen ki ne élvezné az ajándékba kapott, munka nélkül, pihenéssel tölthető órákat? Higgyék el, vannak esetek, amikor nem biztos, hogy jókor jön egy kis szabadság.
Például Ustí nad Labemben csütörtökön nem mindenki örült annak, hogy "munka nélkül” maradt. A program szerint ezen a napon kellett volna megrendezni az Európa-bajnokság női selejtezőjét, ám erre nem került sor. Hogy lehet ez?Úgy, hogy a szerda késő esti technikai értekezleten kiderült: az előzetesen benevezett versenyzők nem mindegyike érkezett meg a cseh városba. Egészen pontosan eggyel kevesebben voltak a kelleténél – vagyis annál, hogy "kétfordulós” versenyt kelljen rendezni. A szabályok szerint ha nincs meg a 40 induló, a rendezők eldönthetik, kiírják-e a selejtezőt, vagy egyből a döntőbe jut mindenki. Nos, a házigazdák szerették volna a kétlépcsős versenyt, és a résztvevő küldöttségek többsége is emellett kardoskodott, ám az egy szem osztrák versenyző edzője belekapaszkodott a szabályokba. Arra hivatkozott, hogy ilyen esetben nem kötelező a selejtező megrendezése – és igaza van. Az más kérdés, hogy lebonyolítás szempontjából egyszerűbb a 32-es finálé, mint a 39-es, hiszen minden világversenyt – az olimpiát is – így rendeznek, és a számítógépes programok is erre a formára készültek. Arról ne is beszéljünk, mit érezhettek a sportolók, akik arra készültek, hogy csütörtökön csatasorba kell állniuk, így "programozták be” magukat – és kiderül, hogy csak szombaton versenyeznek. Olyan érzés lehet ez, mint amikor valaki napok óta nagyon készül egy fontos találkozóra, majd a találkát elnapolják… Nem valami felemelő érzés! A versenyzők mit tehettek mást, belenyugodtak a döntésbe. A rossznyelvek azért megjegyezték: az osztrák vezetőnek jól jött ez a helyzet, mert hazatérve így elmondhatja, hogy döntős volt a versenyzője, ami egyébként nem biztos, hogy megtörtént volna.A magyar női versenyzők vezetője, Kulcsár Antal szövetségi kapitány diplomatákat megszégyenítő mondattal felelt arra a kérdésre, hogy jó-e a lányoknak, hogy egyből a döntőben szerepelnek, és nem volt módjuk a ráhangolásra. "Azt majd szombat este megmondom, mert akkor derül ki” – hangzott a válasz, majd hozzátette a kapitány, hogy a sportág szempontjából mindenképpen elegánsabb lett volna, ha teljes versenyre kerül sor. A viadal erősségével most sem lesz probléma, hiszen a sportág legjobbjai itt vannak, csak a mennyiség lehetne nagyobb. A négy magyar lány – Füri Csilla, Simóka Bea, Simóka Nóra, Vörös Zsuzsanna – mindegyike jó ismerősként érkezett Ustíba, a versenyhelyszíneket már több alkalommal, így a tavalyi Eb-n ki tudták próbálni. Hogy még közelebbi ismeretségbe kerüljenek velük, arról a kapitány gondoskodott, aki természetesen nem hagyta kihasználatlanul ezt a napot, maroknyi csapatával igyekezett újból "belakni” a környezetet, és ismét felmérte a lőtér fényviszonyait.A csütörtöki nap történései közül a legfontosabb: ha ilyen furcsa módon is, de minden versenyző – köztük természetesen a magyarok – ott van a szombati fináléban. Egyébként a férfiaknál az előzetesen benevezettek száma meghaladja a hetvenet, úgyhogy nekik pénteken selejtezőt kell vívniuk. Esetükben valószínűleg az lesz a kérdés, hogy két vagy három selejtezőcsoportba osszák-e az indulókat.
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
15 perce

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
39 perce

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
41 perce

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
49 perce

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
58 perce

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
1 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
1 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik