A Serie B sztrájkba lépett

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.08.21. 21:22
Címkék
A B-liga klubjai harcot indítottak a szövetség ellen, amely szerdán úgy határozott, hogy  tíz nappal a bajnoki rajt előtt  20-ról 24-re emeli a Serie B csapatainak a számát.
A húsz "eredeti” másodosztályú klubból tizenkilenc csütörtökön közös közleményt adott ki, amelyben jelzik, hogy "semmilyen sporteseményen nem veszünk részt, amíg ez a visszás helyzet meg nem oldódik”.Az első ilyen sportesemény a hét végi Olasz Kupa-forduló lesz, és jelzi az érintettek határozottságát, hogy Bariban máris felfüggesztették a jegyárusítást az Ascoli elleni kupatalálkozóra, és ugyanígy cselekedett a Livorno is. (A húsz csapatból az egyetlen renitens a Como, amelynek Enrico Preziosi személyében ugyanaz a tulajdonosa, mint a Genoának, amely a négy "visszajuttatott” klub között van.)Érdekes egyébként, hogy a négy "friss” B-ligás csapat közül nem mindegyiknek a háza táján ünnepelték felhőtlen örömmel a váratlan feljutást. A Fiorentina szurkolói például közönyösen fogadták a hírt, mint egy internetes szavazáson kinyilvánították, szívesebben vették volna, ha saját erőből kerülnek a másodosztályba.Csütörtök késő délutáni hírek szerint Adriano Galliani ligaelnök péntekre Milánóba rendkívüli ligaülést hívott össze, amelynek a célja a kialakult helyzet megvitatása lesz. Sok B-ligás elnök szerint egyébként a profiliga nem képviselte megfelelően a Serie B-s csapatok érdekét a szövetségnél, így elképzelhető, hogy a liga kettéválik A- és B-osztályú csoportra.Antonio Matarrese, a liga alelnöke még ennél is messzebb ment: "Teljes a káosz az olasz labdarúgásban, nehezen tudom elképzelni, hogy tíz nap múlva elinduljon a bajnokság. A liga képtelen ellenőrzése alatt tartani az eseményeket, ezért nincs értelme tovább léteznie.”Este kaptuk a hírt, hogy az Olasz Olimpiai Bizottság elfogadta a szövetség által kiírt 24 csapatos bajnokság tervezetét, mi több, a szövetség már el is készítette az új sorsolást.Kérdés, lesz-e, aki játszik az egyes fordulókban…
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
21 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
39 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
39 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
55 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik