Kilátó: Kadhafi a pályán

Csak fokozódhat a nyájas olvasó kíváncsisága, ha megnevezzük a szóban forgó együttes, a Perugia legújabb szerzeményét, mert hiszen a Kadhafi név, ugye, immár évtizedek óta politikai közszájon forog. Pontosabban Moamer el-Kadhafi ezredesnek, a Líbiában 1969 óta hatalmon lévő vezetőnek a neve. Nos, akiről konkrétan szó van, az Szadi el-Kadhafi, aki a politikus hét fia közül a harmadik legidősebb. Az egy esztendőre szerződtetett újoncról – a 19-es mez gazdájáról – a klub vezetői váltig állítják, hogy tehetség, és hogy ez volt leigazolásának a kizárólagos oka, úgyhogy megérdemli a kerettagságot. A bennfentes labdarúgó-szurkolók mindazonáltal kétkedve csóválják a fejüket, megszokták ugyanis, hogy az elitben látható menők egyáltalában nem ilyen hirtelen és véletlenszerűen kapnak szerződést, megvan a múltjuk, pályafutásuk állomásai, eredményeik ismertek, stb, stb. Ezzel szemben a 30 esztendős tehetség – egyelőre mi se vonjuk ezt kétségbe, aztán úgy is minden kiderül augusztus utolsó hétvégéjén, a bajnoki nyitányon, feltéve, ha Kadhafi bekerül a kezdő tizenegybe – eddig jobbára csak hazájában, illetve Líbia válogatottjában játszott, amely nem tudta magát kvalifikálni a 2002-es világbajnokság 32-es döntőjébe. Meglehet éppen azért nem, mert ő hosszú hónapokig sérülés miatt nem állhatott a nemzeti csapat rendelkezésére. A 2004-es Afrika Nemzetek Kupája selejtezőin viszont már rendszeresen játszott, szerzett is nyolc gólt, a válogatott ennek ellenére nem jutott ki a tornára. A hazai bajnokságban meghatározó volt a teljesítménye, jóllehet egy megszállott Perugia-szurkoló – bizonyos Claudio Betini, lokálpatrióta körökben népszerű fodrász – nem átallotta filmeken meg videókon megnézni, majd azt állítani a perugiai lapoknak: röhejes, mennyire óvták-kímélték, szinte kikerülték az ellenfelek, az ilyen védőkkel szemben még ő, a réges-rég visszavonult negyvenéves hajdekoratőr is gólkirály lehetne. A legérdekesebb: vajon mit mond maga a tehetségét hosszú ideig sikeresen eltitkoló líbiai futballsztár a sokakat meglepő fejleményekről. Semmit. A viszonylag előrehaladott korú újonc mindentől függetlenül eleve tekintélyes áldozatot hozott játékos-pályafutása megkoronázása érdekében azzal, hogy legutóbb visszavonta jelölését az Afrikai Labdarúgó-szövetség elnöki posztjáért folyó versengésben. Egyébiránt a szerződéskötése apropójából tartott sajtótájékoztatón annyit jelentett ki csupán, hogy minden tőle telhetőt elkövet a csapatáért, s azért, hogy állja az összehasonlítást a bajnokság legjobbjaival. Tegyük hozzá, számára – bár más aspektusból – nem ismeretlenek az olasz labdarúgópályák, illetve -klubok. A Kadhafi család labdabűvölő sarja ugyanis mindenekelőtt mint labdarúgó-vezető és -befektető ismert Itáliában. A Juventus igazgatótanácsának a tagja, a világhírű klub egyik tulajdonosa (7.5 százalékos részesedéssel). Korábban, amikor a Lazio az oly fenyegető csőd szélére sodródott, ő volt a segítségére sietők egyike, és a marketingszerződése mind a mai napig érvényes a rómaiakkal. A másodosztályban szereplő Triestinában szintén érdekelt. De miért akar ennyire eltökélten játszani? És vajon mennyit kap az említett szerződéséért? Vagy éppenséggel ő lenne az, aki fizet a klubnak a lehetőségért? Mert ez sem zárható ki, bár a Perugia menedzsere, Alessandro Gaucci egyebek között ekként magyarázta a helyzetet: "Úgy tekintünk Szadira, mint akivel jobb lesz az együttesünk.” A menedzser bátyja, a tulajdonos Luciano Gaucci pedig hozzátette: "Köztudott, a klubunkban hagyomány az áron alul jegyzett játékosok vásárlása és értékké fejlesztése. Nem költünk horribilis összegeket befutott sztárokra.” A Gaucci fivéreknél azért érdemes elidőzni egy kicsit, s megjegyezni: szinte szenvedélyesen keresik a feltűnést, semmit sem vetnek meg annak érdekében, hogy felhívják magukra, illetve a Perugiára a figyelmet. Sőt, úgy tűnik, mintha nagyon is átgondolt reklámstratégiája lenne a testvéreknek: szerepelni minél többször, minél nagyobb betűkkel, minél nagyobb felhajtással a lapok címoldalain és az elektronikus médiában. Ennek igazolására néhány apró adalék. Emlékezhetünk, világszerte nagy feltűnést keltett, amikor a 2002-es labdarúgó-világbajnokság idején Gaucciék azért zavarták el a klubtól An Dzsung Hvant, mert a Dél-Korea–Olaszország mérkőzésen az ő gólja fosztotta meg az olasz válogatottat a továbbjutástól… Vagy, ami a közelmúltban történt. Gaucciék szerződtették az 1988-as szöuli olimpia 100 méteres síkfutószámának aranyérmétől doppingolás miatt megfosztott hajdani atlétát, a dicstelen kanadai vágtázót, Ben Johnsont, mégpedig azzal a céllal, hogy javítsa a játékosok gyorsaságát. Arról is hallani, hogy szándékukban áll leigazolni a klub első női játékosát is!Szükségtelen hangsúlyoznunk, a Kadhafi család legkiemelkedőbb labdarúgója nem pénzt akar keresni a Perugiában. Sokszoros milliomos, a papa pénztárcája és bankbetétjei, a család hatalmas vagyona ezt a szándékot tökéletesen kizárják. Lehet viszont abban némi igazság, amit hajtogat, mármint hogy szeretné kipróbálni magát, és végtére is ebben tényleg nincs semmi kivetnivaló. Öregedő apja meg segít egyengetni az útját.Érdekes, az ezredes az utóbbi időben a korábbiaknál jóval szelídebb arcát mutatja a világnak – lásd Líbia huszonöt évi merev elzárkózás utáni hajlandóságát a több milliárd dolláros kártérítés kifizetésére az 1988-ban a skóciai Lockerbie felett líbiai terroristák akciója következtében szétrobbant Panam repülőgép áldozatainak a hozzátartozóinak. Talán úgy vélheti, hogy egyfelől változtatnia kell a róla, az országáról és a rendszeréről kialakult negatív képen (márpedig ehhez a futball hatékony eszköz lehet), másfelől meg a Gaucci-féle reklámstratégia alkalmazása még meg is sokszorozhatja a hatást. Az olasz bajnoki nyitány után folyt. köv.