Csak a tulajdonviszonyokat rendezték

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2003.08.14. 22:11
Címkék
Mint lapunkban beszámoltunk róla, a magyar állam százszázalékos tulajdonába került a Rendezvénycsarnok Rt., a Budapest Sportaréna tulajdonosa.
A csarnok újjáépítésére vonatkozó, az előző kormány jóváhagyásával kötött alapszerződés értelmében a magyar állam és a francia tulajdonú Bouygues által közösen alapított Rendezvénycsarnok Rt. végezte el a beruházást. Az eredeti megállapodás szerint az állam tizenkét év alatt szerzett volna kizárólagos tulajdonjogot a Rendezvénycsarnok Rt.-ben. A szakminisztérium ezzel kapcsolatos közeleménye szerint a tulajdonlás lehetővé teszi az állam érdekeinek hatékony érvényesítését, a BS gazdaságos, szakszerű, eredményes működését. Bizonyára sokakban felvetődött a kérdés: a megváltozott tulajdonviszonyok azt is jelentik, hogy ezzel több napot kap a magyar sport, mint a március 13-i ünnepélyes átadáskor bejelentett évi maximum harmincnégy?"Ezek a módosítások csak a tulajdonviszonyokat rendezték. A sportra fordítható napok száma nem változott, mivel a mostani tárgyaláson nem is került szóba ez a kérdés. Egyelőre a Sportaréna teljes átvétele sem történt meg, ezért különböző kérdésekben folyamatosan tárgyalunk. Az üzemeltető francia céggel jó a kapcsolatunk, a megbeszélések során fokozatosan érünk el eredményeket, ám a sportos napokról eddig még nem esett szó” – felelte kérdésünkre Szigetvári Viktor, a GYISM sajtófőnöke.
Legfrissebb hírek

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
8 perce

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
11 perce

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
13 perce

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
33 perce

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
47 perce

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
49 perce

A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpáros versenyeken

Kerékpár
1 órája

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik