Tomanóczy, Dávid: viszlát, Kaposvár!

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.08.10. 21:55
Címkék
Miután Tomanóczy Tibor, a Kométa-Kaposvár múlt évben hazatért centere ismét külföld felé kacsingatott, a hétszeres bajnok somogyiak igyekeztek gondoskodni a pótlásáról.
Ennek megfelelően igazolták a válogatott Pampuch Csabát. Tomanóczy próbálkozása azonban nem járt sikerrel, így kényszerhelyzetében közölte, mégis Kaposváron maradna. Ám miután a helyét betöltötték, Laszczik Iván elnök közölte vele, az eddigieknél szolidabb juttatással tudják foglalkoztatni. A válogatott röplabdázó gondolkodási időt kért, azaz időt kívánt nyerni, hogy idehaza is körülnézhessen. A hét végén aztán megadta a választ: sikerült megegyeznie az idei bajnok Vegyész RC-Kazincbarcikával, így egy évre oda igazol. A kaposváriak tudomásul vették a bejelentést. A másik válogatott, a saját nevelésű Dávid Zoltán és a kaposvári klub között feszültté vált a viszony, mert a játékos és munkaadója nem egyformán értelmezte a köztük lévő megállapodást. Dávid is távozni akart, ő Tunéziában volt a nyár elején sikeres próbajátékon. A Kométa az élő szerződésű játékosról minden ellenszolgáltatás nélkül nem kívánt lemondani, s ez okozta a feszültséget. Hosszas huzavona után végül sikerült megtalálniuk a megoldást, így nincs akadálya annak, hogy a csapat másik válogatottja Afrikában folytathassa sikeres pályafutását. Dávid is egy évre kívánja elkötelezni magát új klubjánál. Miután Bozó Balázs is zöld utat kapott, a kaposváriak négy saját nevelésű fiatallal egészítették ki a keretüket: Stefik Csaba, Puspán Balázs, Horváth Dániel és Dombói János a mostani felkészüléstől együtt dolgozik a felnőttekkel.
Legfrissebb hírek

Zöld-fehérben folytatja a volt újpesti Enisz Bardi – hivatalos

Minden más foci
5 perce

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
25 perce

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
37 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
38 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
1 órája

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik