Remekelt az Anderlecht

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.08.10. 23:01
Címkék
Miután a címvédő FC Bruges  még pénteken, nem is sziporkázó játékkal  legyőzte a Genk legénységét, szombaton az örök rivális Anderlechtre került a sor, hogy a várakozásnak megfelelően kezdje meg az idényt.
Nos, Hugo Broos tanítványai nem vallottak szégyent: könnyedén fektették két vállra a korábban szebb napokat is megélt, és a két magyarját, Bernáth Csabát valamint Bukrán Gábort ezen a találkozón nélkülöző Antwerpet. A legutóbb 2001-ben bajnokká avatott Anderlecht a nagy visszatérő Pär Zetterberg révén a 35. percben szerezte meg a vezetést – a svéd játékos hét évadot húzott le a lila-fehéreknél, mielőtt a görög Olympiakoszhoz szerződött volna 2000-ben –, és bár a vendégek Omar Mussa találatával hat perccel később egalizáltak, a szünetre mégis a brüsszeli gárda vonulhatott előnnyel. A félidő záró akkordjaként Nenad Jesztrovics látványos sprint végén újfent bevette az ellenfél kapuját.A fordulást követően is a házigazdák játszottak fölényben, nagyon sokáig azonban csak a helyzetek kihagyásában jeleskedtek, mígnem a hajrában Jesztrovics éppen az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt tizenegyest gólra nem váltotta. A találkozó után Broos mesternek valóban minden oka megvolt az örömre, hiszen a nagyszerű bajnoki startot megelőzően emberei a Rapid Bucuresti elleni BL-selejtezőben is jó játékkal fordították a maguk javára a mérkőzést 2–0-s hátrányból.Az új évad első idegenbeli győzelmét a Lierse aratta, a Lendvai Miklóst az 54. perctől a soraiban tudó Charleroi vendégeként. A liga negyedik magyarja, Bodor Boldizsár viszont győztes csapat tagja volt, a Germinal Beerschot futballistája ráadásul egy percet sem hiányzott a Mons elleni 1–0-ra végződő összecsapásról.Jupiler League
1. forduló:
1. forduló:
FC Bruges–Genk 1–0 (Mendoza 58.), Anderlecht–FC Antwerp 3–1 (Zetterberg 35., Jesztrovics 45., 82. – a másodikat 11-esből, ill. Mussa 41.), Charleroi–Lierse 0–1 (Frigard 88.), Germinal Beerschot– Mons 1–0 (Camara 52.), Lokeren–St. Truiden 0–0, Westerlo–La Louviere 0–0, Beveren–Gent 2–4 (Kaiper 20., 44., ill. Dimbala 7., 45., Zezeto 71., Ribas 74. – 11-esből), Heusden-Zolder–Cercle Bruges 0–0, Mouscron–Standard Liege 2–2 (Martic 44., De Vleeschauwer 80., ill. Kimoto 8., Walasiak 33.)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
1 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
1 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
2 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik