Zavar Puyol körül

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.08.09. 22:27
Címkék
Egyre hangosabbak azok a pletykák, amelyek Carles Puyol távozásáról szólnak. Bár korábban a Barcelona játékosa cáfolt, szombaton pedig a klub edzője, Frank Rijkaard tört lándzsát játékosa maradása mellett, Spanyolországban senki sem lepődne meg, ha a válogatott védő esetleg a Manchester Unitedben kötne ki.
Lapinformációk szerint ugyanis a "vörös ördögök” a pár napja befejeződött amerikai túrán igenis megkörnyékezték a szintén résztvevő barcelonaiakat, akik azóta nagyon is konkrét javaslattal álltak elő: e szerint a védő 22 millió euró ellenében teheti át a székhelyét az "álmok színházába”, ahonnan további 3 millió eurót igényel a Barca, ha Puyol aktívan részt vesz a Manchester sikereiben (azt még a mindig jól informált spanyol sajtó sem közölte, hogy pontosan mit takar az "aktív részvétel”, illetve a "siker” kifejezés).Ehhez képest Rijkaard a következővel állt az újságírók elé a Leicester City elleni felkészülési mérkőzést követően: "Nem látok az ügy mögött valódi tartalmat, úgy érzem, spekulációról van szó. Mindenki tudja, hogy a Barcelona súlyos adóssággal küszködik, és ennek enyhítéséért több jól kereső játékos bérét akarja csökkenteni. Én a magam részéről kijelenthetem, hogy Puyol a csapat egyik nagyon fontos játékosa, és szeretném, ha maradna.”Jelen pillanatban tehát semmi biztosat sem tudni a Puyol-ügy végkimenetelével kapcsolatban, az viszont tény, hogy a bekk végigjátszotta a már említett, Leicester elleni derbit. A Wal-kers-stadionban megrendezett találkozót keménység (Cocut a 20. percben kiállította a játékvezető) és eredménytelen támadójáték jellemezte, az egyetlen gólt az első félidő végén Saviola szerezte Ronaldinho átadásából.Felkészülési mérkőzés, Leicester
Leicester City (angol)–Barcelona (spanyol) 0–1 (Saviola 44.)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
1 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
1 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
2 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik