Eladósodott a katalán klub

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.08.07. 21:56
Címkék
Joan Laporta, a Barcelona elnöke szerdán este egy helyi rádióműsorban arról beszélt, hogy bár klubja továbbra is súlyos anyagi gondokkal küzd, a jövő korántsem olyan sötét, mint amilyennek sokan beállítják.
"Bár még csak a felkészülési szezonban vagyunk, úgy érzem, az új csapatunk jó benyomást tett a közvéleményre, a kereten belül kiváló a hangulat, ráadásul a vezetőségnek sikerült belevésnie az amerikaiak tudatába a Barcelona nevet” – mondta a katalán klub első embere, aki a tengerentúli tornát követően pihenhetett először júniusi megválasztása óta.Laporta azt is elárulta, hogy csütörtökön összehívja a vezetőség tagjait, hogy megvitassák az egyesület gazdasági helyzetét. "El kell ismernem, hogy a Barcelona jelenleg mintegy 164 millió eurós tartozást görget maga előtt, a jövő évre előirányzott költségvetésünket pedig 158 millió euróra becsülöm. Így áll most a helyzet, de szerencsére ez csak átmeneti időszak, hiszen továbbra is az a célunk, hogy jövőre teljes mértékben eltüntessük a deficitet, amire reális esélyt látok klubunk nagysága révén” – így a hangzatos szavak, ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a tetemes adósság miatt a klub kénytelen lesz megválni egy sokat érő, ennélfogva meghatározó játékosától.Jelen esetben, és mint azt újságunk már megírta, Carles Puyol hagyhatja el a gránátvörös-kékeket. Egyes lapinformációk szerint a Manchester United 20 millió eurót kínált a válogatott védőért, ugyanakkor maga a játékos ezt mondta: "Egyelőre csak pletykáról van szó, mert engem sem a Barcelonától, sem a Manchestertől nem kerestek meg az ügyben.” Ugyanakkor Puyol azt is elárulta, hogy ha az angol bajnok tényleg lépne az ügyben, akkor megfontolná az ajánlatot. "A Camp Nou az otthonom, ezért számomra mindennél többet jelentene, ha a Barcelona színeiben hódíthatnék el egy trófeát, viszont éppen azért, mert a Barca a mindenem, megfontolnék egy komoly ajánlatot is, hogy segíthessek a nehéz anyagi helyzetben lévő egyesületemen” – fakasztott könnyeket a szurkolók szeméből Puyol.
Legfrissebb hírek

Eastbourne-i tenisztorna: Bondár Anna nem jutott a főtáblára

Tenisz
4 perce

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
19 perce

Kipakolta szekrényét Hidi Patrik a BVSC-Zuglónál

Labdarúgó NB II
24 perce

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
41 perce

Valkusz Máté nyerte meg a nyíregyházi tenisztornát

Tenisz
52 perce

Úszás: a legtöbb pont elsőséget, a legtöbb érem második helyet ért

Utánpótlássport
57 perce

Vas Blanka kiakadt a rendezőkre a dániai bukása után

Kerékpár
1 órája

Vlaszák Géza: Furcsa lesz a jövő ZTE nélkül

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik