Baumgartner nem izgul

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2003.07.31. 20:49
Címkék
Mozgalmas hétvégéje lesz Baumgartner Zsoltnak. A magyar versenyzőnek ugyanis nemcsak a Formula3000-es nemzetközi bajnokság edzésein és versenyén kell bizonyítania, hanem Jordan-istálló tagjaként részt vesz a péntek reggeli hivatalos Formula1-es teszten is.
– Miben más ez a Formula–1-es teszt, mint a korábbi kettő volt?– Annyiban biztosan, hogy sokkal nagyobb feszültség alakul ki körülöttem, nagyobb lesz az érdeklődés a teljesítményem iránt, hiszen itt már van összehasonlítási alap, ugyanis a többiek is mennek. De nem izgulok, a silverstone-i teszten ugyanis nagyon sok tapasztalatot szereztem az autóról. – Ez a próba a nemzetközi sajtót is érdekelte, szinte az összes jelentős internetes fórumon megjelent a hír, hogy ön tesztelte a Jordant. – Nem fûztek hozzá különösebb kommentárt, csak megállapították a tényt, és még hozzátették, hogy Hockenheimben és a Hungaroringen is megyek. – Maradjunk Hockenheimnél. Szereti a német pályát?– Tavaly a nyolcadik lettem rajta Formula-3000-ben, és az nem volt nagyon rossz, de az idén jobb eredményt szeretnék elérni. A pálya egyébként viszonylag új, tavaly körülbelül a felét átépítették, megszüntették a nagyon gyors részét, úgyhogy még nem teljesen ismert a pilóták számára. – Mikor kezdődik az ön Formula–1-es programja a hétvégén?– Már elkezdődött. Csütörtökön részt vettem a csapat eligazításán, amely a mérnökök, a csapatvezetőség és a pilóták részvételével zajlott. – Milyen időeredménnyel lenne elégedett pénteken?– Nem lenne rossz, ha hasonló időket autóznék, mint a szintén Jordannel versenyző Firman. Szerintem egyébként ez reális lehet.
Legfrissebb hírek

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
18 perce

Triatlon szupersprint ob: az Újbuda nyerte a vegyes váltók viadalát

Egyéb egyéni
34 perce

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
1 órája

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
1 órája

Török Lilly a spanyol élvonalbeli kézibajnokságba igazolt

Kézilabda
1 órája

Formula–1, Magyar Nagydíj – ki nyer a Hungaroringen?

F1
1 órája

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik