Tomanóczynak nincs csapata

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.07.28. 21:44
Címkék
Még az is előfordulhat, hogy a 126-szoros válogatott Tomanóczy Tibor csapat nélkül marad.
A pályafutása során elsősorban centerként villogó, ám az elmúlt idényben posztot váltó és a Kométa-Kaposvárban a feladóval átlóban szereplő játékos úgy tervezte, hogy ismét külföldön próbál szerencsét. Erről tudtak a somogyiak vezetői, jóllehet a pakliban az is benne volt, hogy Tomanóczy hoppon marad, és akkor nem hagyná el a hétszeres bajnokot. Nos, ez utóbbi variáció jött be, ám a jelenlegi állás szerint nincsenek meg a feltételei a játékos kaposvári jövőjének. "Az egyik német élcsapattal tárgyaltam, és lényegében mindenben megegyeztünk – kezdte mondandóját Tomanóczy. – Megbeszéltük, hogy hívnak, ám amikor jelentkeztek, azt közölték, hogy mégsem kellek. Mindez éppen egy hete történt. Ezek után beszéltem Laszczik Ivánnal, a Kaposvár elnökével, hogy maradnék, de ő nem biztatott sok jóval. Elmondta, hogy a klub anyagi lehetőségei végesek, meg aztán úgyis igazoltak a helyemre másik játékost, mégpedig Pampuch Csabát. Azzal váltunk el, hogy a héten összehívja az elnökséget, egymaga nem dönthet a sorsomról.”Az elnök megerősítette Tomanóczy szavait."A vezetőség közösen döntheti el, hogy mit is tehetünk – így Laszczik Iván. – Az anyagi lehetőségeink korlátozottak, és a keretünk is betelt, legalábbis azon a poszton, amelyen Tomanóczy játszik. Csak abban az esetben oldható meg a probléma, ha az elnökség talál még mobilizálható pénzt a költségvetésben. Annyit ígértem Tomának, ha számára kedvezőtlenül alakul a helyzet, németországi kapcsolataimmal igyekszem segíteni neki. Az az igazság, hogy nem várhattunk addig, amíg kiderül, Tomanóczynak lesz-e csapata vagy sem.”Vagyis az a faramuci helyzet állt elő, hogy a válogatott egyik kezdőembere nem tudja, hol kezdi meg a felkészülést a következő idényre – de mint mondja, majd csak kiegyenesedik a kérdőjel.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
3 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
4 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
4 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
5 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik