A Roma 50 milliót kapott

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.07.24. 21:31
Címkék
A Capitalia bankcsoport csütörtökön átutalta a Romának azt az 50 millió eurót, amelynek köszönhetően a bordó-sárga klub rendezheti az adósságait, és benevezhet a 20032004-es bajnokságba.
Gabriel Batistuta hosszú idô után végre megkaphatja a pénzét a Romától
Gabriel Batistuta hosszú idô után végre megkaphatja a pénzét a Romától
Gabriel Batistuta hosszú idô után végre megkaphatja a pénzét a Romától
Gabriel Batistuta hosszú idô után végre megkaphatja a pénzét a Romától
Gabriel Batistuta hosszú idô után végre megkaphatja a pénzét a Romától
Gabriel Batistuta hosszú idô után végre megkaphatja a pénzét a Romától
Mint ismeretes, a Roma volt az egyetlen A-ligás egyesület, amelynek az előzetes nevezését pénzügyi okok miatt nem fogadták el. A "farkasoknál” a tőkeinjekciónak köszönhetően ki tudják fizetni a játékosok és az alkalmazottak márciusi és áprilisi bérét, és két egykori Roma-futballista, Antonioli és Batistuta talán megkaphatja végre a 2002-es második helyért járó prémiumát.
Egészen pontosan 37 056 euró folyt be a Milan számlájára abból az internetes árverésből, amely során a BL-döntőben pályára lépő játékosok mezére lehetett alkudni. Az árverés során összesen 850 ajánlat érkezett, és a legtöbbet Andrij Sevcsenko mezéért adták, aki a találkozón a mindent eldöntő tizenegyesből betalált a Juventus hálójába: a 7-es számú trikó 4700 eurót ért a szerencsés ajánlónak.
"Stam a Lazio játékosa marad, de ha végül mégis távozik, akkor Mancinival együtt elhagyjuk a Laziót.” A merész kijelentés Luca Baralditól, a római kékek ügyvezető igazgatójától származik, aki szerint tehát a holland védő nem igazol sem az Interhez, sem a Juventushoz, sem a Milanhoz. Baraldi abban is biztos, hogy Claudio López végül nem vált csapatot, hanem Rómában marad, igaz, ehhez előbb alá kell írnia az úgynevezett Baraldi-tervet, amelynek értelmében csökken a fizetése, és a bére egy részét Lazio-részvényben kapja.
Marcelo Zalayeta a Juventus első sérültje. A zebramezesek uruguayi csatára a chatilloni edzőtáborban szenvedett térdsérülést, és várhatóan három hétig nem tréningezhet a társaival.
"Fadiga teljesen egészséges, nem értem, hogy az Internél miért akadékoskodnak – jelentette ki Guy Roux, az Auxerre edzője arra reagálva, hogy a kék-feketék orvosi stábja szerint a francia egyesülettől megvásárolt szenegáli játékosnak szívpanaszai vannak. – Azt tudom, hogy Khalilou egyik térdében rakoncátlankodtak a szalagok, de már rendbe jöttek, a szíve pedig teljesen egészséges. Az Inter egyébként már Taribo Westtel is eljátszotta velünk ugyanezt.”
A catanzarói bíróság úgy döntött, hogy továbbra sem lehet kiengedni az előzetesből Paolo Fabiano Pagliusót, a másodosztályból a nyáron kiesett Cosenza (volt) elnökét, akit márciusban tartóztattak le maffiajellegű bűncselekmények, valamint adócsalás, zsarolás és csalás elkövetésének a vádjával.

Felkészülési mérkőzések
San José: Club América (mexikói)–Lazio 1–1 (Ortiz 25., ill. Corradi 30.). Linz: LASK (osztrák)–Roma 0–1 (Totti 50. – 11-esből). Moena: Sampdoria–Monti Pallidi 16–0 (Janagiszava 5, Colomba 4, Bazzani, Antonini, Job, Domizzi, Sacchetti, Sommariva – öngól, Chenetti – öngól)
Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
18 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
32 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
43 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik