Francesco Toldo fellázadt

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.07.22. 22:42
Címkék
Az Internél arra készülnek, hogy alaposan megbüntessék Francesco Toldót. A válogatott kapus a minap hosszú interjút adott a milánói La Gazzetta dello Sportnak, amelyben élesen bírálta a klubvezetőséget.
"Úgy érzem, hogy nincsenek egységes, mindenkire egyformán vonatkozó szabályok, ráadásul a klubvezetőséget olykor igen furcsa döntéseket hoz. Én például nem értettem, hogy miért öt nappal a BL-elődöntő előtt kellett közölni velünk, hogy csökkenteni akarják a fizetésünket. Bizonyos részletekre illene jobban odafigyelni.” Toldo azt is elmondta, hogy szerinte a Juventusról kellene példát venni, mert "nem szégyen azoktól tanulni, akik képesek voltak nálunk többet nyerni”.Több sem kellett a vezetőknek: Marco Branca technikai igazgató azonnal közölte, hogy Toldo súlyos pénzbüntetésre számíthat, amiért "néhány nappal az idénynyitó edzőtábor előtt oda nem illő, ráadásul ellentmondásos nyilatkozatban esett neki a klubnak. Egységes szabályok mindig is voltak, ezek jegyében büntetjük most meg a kapust.”Massimo Moratti klubelnök is dühös a játékosra, és állítólag elképzelhető, hogy valamilyen más büntetést is kieszel neki.Egy nápolyi rádió "Maradona day” című 24 órás műsorában Diego Armando Maradona telefonon bejelentette: készen áll arra, hogy távozása után tizenkét évvel visszatérjen Nápolyba, és részt vegyen egy búcsúmérkőzésen. "Jól vagyok, és megígérem a szurkolóknak, hogy a lányaimmal együtt visszatérek Nápolyba, ahol pályafutásom legcsodálatosabb éveit töltöttem.”Egy másik rádióban megszólalt Marco Delvecchio is, aki cáfolta, hogy távozni akarna a Romától: "Ahhoz, hogy eladjanak, szükségük van az én aláírásomra is, márpedig azt sohasem fogják megkapni. Maradni akarok, sőt, be akarok kerülni a kezdőcsapatba, lehetőleg csatárként, nem pedig bal oldali középpályásként, mert így nem marad erőm a támadások befejezésénél.”Szintén a Romával kapcsolatos hír, hogy Francesco Totti bejelentette: hajlandó meghosszabbítani a szerződését a "farkasokkal”, továbbá az argentin Walter Samuel is közölte, esze ágában sincsen elhagyni a fővárosi klubot.
Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
13 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
26 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
37 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik