Tévezzel megegyezett a Bayern

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.07.21. 21:45
Címkék
Martin Demichelis után újabb argentin futballistával sikerült egyezségre jutnia a Bayern Münchennek, igaz, honfitársával ellentétben Carlos Tévez még nem tekinthető a klub alkalmazottjának.
Lapértesülések szerint a Boca Juniors futballistájával már mindent tisztázott az Uli Hoeness menedzser vezette tárgyaló delegáció, azonban a Buenos Aires-i klub leghamarabb a Bundesliga tavaszi idényére engedi el a 19 éves támadót. "Még ha Tévez alá is írt, a decemberi Világkupa-mérkőzésen biztosan a Boca Juniors rendelkezésére áll” – nyilatkozta Ottmar Hitzfeld, a Bayern vezetőedzője.Sokkal bonyolultabb Roy Makaay ügye. A Deportivo La Coruna holland csatárának képviselője, Rob Jansen a Kicker című sportmagazinnak elmondta, védence kizárólag a Bayernnel hajlandó tárgyalni, és biztos, hogy az őszt a müncheni csapatban kezdi. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a Depor és a Bayern ismét kapcsolatba lépjen egymással. A tárgyalások ugyanis azon a ponton elakadtak, hogy a bajorok a múlt héten 18 millió eurót ajánlottak a Primera División gólkirályáért. Augusto César Lendoiro, a Deportivo elnöke azt ígérte, a múlt hét végéig választ ad a Bayernnek, ez azonban elmaradt, így egyelőre nem tudni, hol folytatja Makaay.A La Coruna-iak első edzésén történtek mindenesetre nem a holland maradása mellett szólnak. A tréningen megjelent hétezer néző Makaay összes mozdulatát hatalmas füttyel kísérte, és folyamatosan gyalázták, mert a nyáron többször is bejelentette: 2005 nyaráig élő szerződése dacára elhagyja a Deport.A Bayern München mellett az összes "mozgó vadra” tüzelő Chelsea is jelentkezett a csatárért, ráadásul a londoniak ajánlata versenyképesebb, hiszen ők 24 millió eurót kínálnak a La Corunának.
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
3 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
3 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik