Már nem kell Ivántól rettegni

"Pályafutásom legfontosabb döntését hoztam meg azzal, hogy búcsút intek a futballnak. Új életet kezdek, elsősorban a szegény emberekért szeretnék dolgozni a jövőben” – jelentette be barátjával, az államelnökkel, Ricardo Lagosszal közösen tartott sajtótájékoztatóján Iván Zamorano, a chilei válogatott valaha volt egyik legnagyobb alakja.
Érett már ez a döntés, Zamorano többször is jelezte, az idei lehet az utolsó szezonja a profik között, ugyanakkor picit váratlan volt az időzítés. A válogatott történetének legeredményesebb játékosa (rajta kívül csak Marcelo Salas tudott 34 gólt szerezni a nemzeti tizenegyben) ugyanis bajnoki címmel a tarsolyában szeretett volna visszavonulni, csakhogy gyerekkorának kedvenc csapatával, a Colo Colóval elhasalt a Cobreloa elleni fináléban. Ezüstéremmel sem lett volna csúnya a búcsú, csakhogy hősünk "rátett egy lapáttal”, begyűjtött egy piros lapot – verbálisan és tettekkel is bántalmazta Carlos Chandía játékvezetőt –, így pedig nem igazán lehet hozzá méltó elköszönésről beszélni. Zamorano azonnal felvetette a folytatás lehetőségét, de amikor megtudta, hogy 11 meccset kapott tetteiért, elment a kedve a folytatástól.

Tizenhét éves, túlnyomórészt Európában zajló karrier végére tett pontot az ominózus piros lap. Rövid hazai gólvadászat után 1988-ban kelt át a nagy vízen, és mondott igent a Bologna hívására. Az olasz gárda azonban a kor szokásainak megfelelően kölcsönadta a fiatal tehetséget a svájci St. Gallennek, amelyből 1990-ben vitte el a Sevilla. Ekkor kezdődött meg remek spanyolországi karrierje, amelynek fénypontját a Real Madridnál eltöltött időszaka jelentette. A királyi gárdában 137 mérkőzésen 77 gólt szerzett, az 1994–95-ös szezonban egyénileg és a csapattal is aratott – gólkirály és bajnok lett –, nem volt véletlen, hogy esztendővel később a szokásos nagy nyári bevásárlását tartó Internazionale megkaparintotta. Az Interrel nyerte meg egyetlen jelentős nemzetközi klubtrófeáját, az UEFA-kupát, és a milánói klubhoz fűződik az egyik emlékezetes, pályán kívüli cselekedete is. Amikor Ronaldo megérkezett az Interhez, Zamorano a kedvéért lemondott a 9-es számú mezről, és megelégedett a 18-assal (úgy indokolta döntését, hogy a két számjegy összege kilenc).
Az Intertől való búcsúja után már csak a tengerentúlon futballozott, a mexikói Américával begyűjtötte pályafutása második, mint később kiderült, utolsó bajnoki címét, majd hazatért, hogy kedvenc klubjában, a Colo Colóban fejezze be a karrierjét. Kevés hiányzott a tökéletes búcsúhoz, a nüansz miatt még az is elképzelhető, hogy előbb-utóbb feladja UNICEF-nagyköveti tisztségét, és visszatér a futballpályára.