Ki navigál Szalaynak?

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.07.01. 20:38
Címkék
Nincs könnyű helyzetben Szalay Balázs, aki első magyarként teljesítette a világ legnehezebb tereprali-viadala, a Dakar-rali távját. A versenyzőnek ugyanis két napja van arra, hogy találjon maga mellé egy navigátort, aki a hét végi országos bajnoki futamon diktálja neki az itinert.
Eredetileg úgy volt, hogy a Magyar Dakar-kupán még korábbi társa, Laklóth Aladár ül mellette, a népszerű színművész azonban súlyos térdsérülést szenvedett egy aszódi jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen, amelyet fogyatékos gyermekek megsegítésére szerveztek. Laklóth keresztszalagját szerdán megműtik, így már egészen biztos, hogy nem vehet részt a pénteken kezdődő versenyen, amely az ob negyedik futama lesz. Laklóth számára egyébként is ez lett volna az utolsó hazai viadal, mivel az utóbbi két magyar futam eseményei miatt úgy döntött: befejezi. (Mindkétszer pályaelhagyás miatt kapott súlyos időbüntetést a páros, és a pilóta mindkét esetben azt nyilatkozta, hogy eltévedtek, márpedig azért nem járna büntetés. A műholdas navigációs rendszer adatait elemző versenyvezetőség azonban másként látta az esetet, és a szabály az szabály.)Laklóth búcsúfellépése tehát a sérülés miatt elmarad, és ez egyben azt is jelenti, hogy Szalaynak sürgősen találnia kell valakit maga mellé. A versenyző a honlapján (www.dakar.hu) is közzétette, hogy várja azok jelentkezését, akik számára kihívást jelentene a terepraliban való navigálás, esetleg a Dakaron való indulás. Jelentkező is van bőven, ám természetesen nem elég, ha az illető jól tudja olvasni az itinert a kanyargós, bukkanós utakon, az sem árt, ha tisztában van a szabályokkal. A hírek szerint a hét végi viadallal kapcsolatban a hatszoros ralibajnok ifjabb Tóth János navigátora, a rendkívül rutinos és nagyon profi Tóth Imre neve is szóba került, ám ő azért nem tudta vállalni a szereplést, mert éppen ebben az időpontban tesztelik a Peugeot 206 WRC-t a jövő hét végi Veszprém-rali előtt."Egyelőre nem tudom, mi lesz, de az biztos, hogy legkésőbb csütörtökig dönteni fogok – jelentette ki Szalay. – Megpróbálok arra törekedni, hogy lehetőleg legyen versenyzői tapasztalata a leendő navigátoromnak, mert az idő nagyon kevés arra, hogy a nulláról mindent megtanuljon.”A hét végi viadallal kapcsolatban egyébként azt érdemes tudni, hogy pénteken rendhagyó, közönségcsalogató prológgal kezdődik, amelyet a Pólus Center és az Ázsia Center közötti füves részen tartanak. A versenyzők párhuzamos pályán, a Dakar-ralikon megszokott, vizesárkokkal és ugratókkal nehezített hat kilométeres szelektív szakaszon mérik össze a gyorsaságukat pénteken 17 órától. Szombaton Budapestről Győrbe autóznak a párosok, vasárnap pedig vissza a fővárosba, ahol a West End City Center tetején lesz a cél. Az összetett pontversenyt a januári Dakaron 48. helyen célba érő Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős vezeti a Szalay Balázs, Laklóth Aladár duó előtt, amely a hét végétől új felállásban (már ami a navigátort illeti) szerepel majd a viadalokon.
Legfrissebb hírek

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
9 perce

Romano szerint megvan a megállapodás: Xhaka a Sunderland játékosa lesz – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
10 perce

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
22 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
24 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
33 perce

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
37 perce

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
51 perce
Ezek is érdekelhetik