Elvették Lazutyina érmeit

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.06.30. 22:05
Címkék
Larisza Lazutyinának a tavalyi Salt Lake City-i téli játékokon elért valamennyi eredményét megsemmisítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, mely így természetesen visszaveszi a sífutónő összes érmét is.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság kedden utasította el a 30 kilométeren arany-, a 15 km-es tömegrajtos versenyben és az 5 km-es üldözéses számban pedig ezüstérmet szerző Lazutyina fellebbezését. Az orosz sífutó a 30 kilométeres szám utáni ellenőrzésen bukott le darbeprotein használata miatt. Az ekkor megszerzett aranyérmét már a verseny után vissza kellett adnia, most pedig megfosztották a doppingeset előtt szerzett érmétől is, sőt törölték a 10 kilométeren elért negyedik helyét is.Ennek megfelelően 5 kilométeren a kanadai
XIX. téli olimpiai játékok, Salt Lake City,
2002 Módosított végeredmények

Nôk. Sífutás
15 km, szabadstílus, tömegrajt. Olimpiai bajnok: STEFANIA BELMONDO (OLASZORSZÁG) 39:54.4, 2. Katerina Neumannová (Csehország) 40:01.3, 3. Julija Csepalova (Oroszország) 40:02.7, 4. K. Varis (Finnország) 40:04.1, 5. Sz. Nagejkina (Fehéroroszország) 40:17.9, 6. G. Paruzzi (Olaszország) 40:25.7
5 km, klasszikus+5km szabadstílusú üldözéses. OB: OLGA DANYILOVA (OROSZORSZÁG) 24:52.1, 2. Beckie Scott (Kanada) 25:09.9, 3. Katerina Neumannová (Csehország) 25:10.0, 4. V. Bauer (Németország) 25:11.1, 5. J. Csepalova (Oroszország) 25:11.3, 6. Ny. Gavriljuk (Oroszország) 25:13.5
30 km, klasszikus. OB: GABRIELLA PARUZZI (OLASZORSZÁG) 1:30:57.1, 2. Stefania Belmondo (Olaszország) 1:31:01.6, 3. B. Skari (Norvégia) 1:31:36.3, 4. A. Moen (Norvégia) 1:31:37.3, 5. V. Sevcsenko (Ukrajna) 1:33:03.1, 6. V. Bauer (Németország) 1:33:25.1

Beckie Scott lépett előre a második, a cseh Neumannová pedig a harmadik helyre. A 15 kilométeres versenyben Neumannováé lett az ezüst-, az orosz Julija Csepalováé pedig a bronzérem. Harminc kilométeren, miután Lazutyina mellett honfitársát, Olga Danyilovát is kizárták, az olasz Gabriella Paruzzi vehette át az aranyat. Egyébként Danyilova ügyében is hamarosan döntés várható: a Nemzetközi Sportdöntőbíróság az ő fellebbezését is elutasította, de az 5 km-en kivívott elsőségét eddig nem vették tőle vissza. Ha mégis megfosztják ettől, akkor Scott lesz az olimpiai bajnok, míg a bronz a német Viola Bauer tulajdonába kerül. Az Orosz Olimpiai Bizottság természetesen határozottan tiltakozik a döntés ellen.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik