Lovassport: Nyúl hibátlanul hajtott négyessel

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
Vágólapra másolva!
2003.06.29. 21:40
Címkék
Vasárnap Seregélyesen az akadályhajtással fejeződött be az A-kategóriás egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtó verseny. A 700 méter hosszú, húsz kapuval nehezített, bonyolult vonalvezetésű pálya nehézségét mi sem jellemzi jobban, mint hogy a 37 fős mezőnyből mindössze négyen hajtottak alappályán és alapidőn belül hibátlant.
Az egyesfogat-hajtóknál a rutinos válogatott Benkő Sándor nyert – az összetettben ugyanakkor Gáspár Zoltán lett az első –, míg a kettesfogat-hajtóknál hármas összevetés után Nagy Sándor lett a győztes. A háromszoros világbajnok Lázár Zoltán egy kapunál hibázott, de ez az öt hibapont sem veszélyeztette végső, összetettbeli győzelmét. A négyesfogat-hajtóknál a kategóriaváltó – kettesben csapat-világbajnoki címig és egyéni vb-3. helyig vitte – kecskeméti Nyúl Zoltán hajtott egyedül hibapont nélkül, így mindhárom versenyszámot megnyerve szerezte meg az összetett címet, illetve a Seregélyesi Nagydíjat. Seregélyesi Nagydíj, országos A-kategóriás egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtó minősítő verseny, Seregélyes
Akadályhajtás. Egyes fogatok: 1. Benkő Sándor (Hódmezővásárhely, Aranyági Ménes) 5 hibapont, 2. Gáspár (Csopak Dór SE) 10, 3. Szilágyi (Dabas LK) 10. Kettes fogatok: 1. Nagy Sándor (Technotext SE) 0/5/71.42, 2. Oross (Nagybajcs SE) 0/5/76.60, 3. Ling (Szakoly LK) 0/10. Négyes fogatok: 1. Nyúl Zoltán (Kecskemét Hírös LK) 0, 2. Scheik (Vecsés SE) 10, 3. Hódi (Szeged, Fesztivál LK) 10
Az összetett végeredménye. Egyes fogatok: 1. Gáspár Zoltán 130.06, 2. Szilágyi 133.9, 3. Benkő N. (Hódmezővásárhelyi Aranyági Ménes) 135.72. Kettes fogatok: 1. Lá-zár Zoltán (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 114.44, 2. Nagy S. 115.98, 3. Varga P. (Technotext SE) 126.26. Négyes fogatok: 1. Nyúl Zoltán 155.66, 2. Scheik 190.38, 3. Földvári (Dömsöd Alfonz LK) 206.72
Legfrissebb hírek

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
1 perce

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
25 perce

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
53 perce

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
54 perce

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
1 órája

„Fekete párduc” – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja Grosics Gyula berobbanását a felnőtt labdarúgásba!

Magyar válogatott
1 órája

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik