Atlétika: Bíber Zsolt biztatóan lökött

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2003.06.29. 22:59
Címkék
Befejeződött Veszprémben a Balaton-bajnokság első napja. Az utólag műsorba iktatott férfi 10 000 métert késő este rendezték meg, és ugyancsak meglepő eredménynyel zárult: elsőként a házigazdák atlétája, Kovács Tamás ért célba, ám a bírók kizárták a versenyből, mivel lekörözött futó segítette a jobb eredmény elérésében.
Ugyanez a döntés született a következő három célba érkező esetében is, ám vasárnap a körszámláló lapok átvizsgálása után kiderült, nekik nem lekörözött versenyző futott ritmust, nem vétettek a szabályok ellen, így eredményük érvényes.A második nap legjobb eredményét a súlylökő Bíber Zsolt érte el, aki ismét megközelítette a húsz métert. Két érvényes kísérlete közül az első 19.26 méter, a második 19.84 méter volt. A versenyen, amely egyben utánpótlás-bajnokság is volt, a szombati bajnokok közül hatan – Papp Krisztina, Majzik Mária, Dezső Ákos, Kerékjártó István, Kiss Dániel és Tölgyesi Péter – ismét a dobogó legfelső fokára állhattak. Balaton-bajnokság, egyben utánpótlás ob, Veszprém
Férfiak. 200 m (–1.5): 1. Pauer Géza (Honvéd) 21.09, 2. és utánpótlásbajnok Kiss Dániel (Ikarus, edző: ifj. Tonhauser István) 21.88, 3. Horváth (Favorit) 22.13. 800 m: 1. és upb: Kerékjártó István (KSI, e: Szekeres János) 1:50.46, 2. Molnár (ARAK) 1:51.14, 3. Kaltenecker (AC Szekszárd) 1:52.25. 5000 m: 1. és upb: Kovács Krisztián (AC Szekszárd, e: Németh Gyula) 14:51.04, 2. Karádi (AC Szekszárd) 14:59.58, 3. Kedves (KSI) 15:01.39. 10 000 m: 1. Soós Dávid (Bp. Honvéd) 30:46.48, 2. Freier (PVSK) 30:55.34, 3. Ádok (VEDAC) 31:24.87. 400 m gát: 1. és upb: Dezső Ákos (Bp. Honvéd, e: Bakai József) 51.35, 2. Szabó J. (Debreceni AK) 55.00, 3. Benyó (SZVSE) 55.12. Hármas: 1. és upb: Tölgyesi Péter (Dunakeszi VSE, e: Maracskó Pál) 16.17, 2. Fedor (VSI) 13.92, 3. Kuripla (NYVSC) 13.85. Súly: 1. Bíber Zsolt (BEAC) 19.82, 2. Varga Zs. (HVSE) 16.06, 3. és upb: Gulyás Norbert (Vasas Humansoft, e: Saskőy Alfonz) 15.65. Diszkosz: 1. Varga Roland (UTE) 58.54, 2. és upb: Tóth Lajos (Debreceni AK, e: Tömösi István) 53.70, 3. Holló (NYVSC) 51.31. 4x100 m: 1. és u. upb: Bp. Honvéd (Kristóf Ferenc, Rosser Zsolt, Dezső Ákos, Pankay Gergely) 42.17. 4x400 m: 1. és upb: Bp. Honvéd (Kristóf Ferenc, Szever Ádám, Rosser Zsolt, Dezső Ákos) 3:21.10
Nők. 200 m (–2.5): 1. Szakács Enikő (Honvéd) 25.17, 2. és upb: Csócsa Petra (TFSE, e: Gyimes Zsolt) 25.64, 3. Szél (SZVSE) 25.99. 800 m: 1. Járai Melinda (Delfin SE) 2:12.73, 2. Bozzay (VEDAC) 2:18.90, 3. Turi (Győri Dózsa) 2:19.24. Upb: Martinek Adrienn (BEAC, e: Szabó Imre) 2:25.17. 5000 m: 1. és upb: Papp Krisztina (UTE, e: Csoma Ferenc) 16:26.22, 2. Kroneraff (PVSK) 16:30.90, 3. Vajda (MAC-NS) 17:22.65. 400 m gát: 1. Vékony Judit (Ikarus) 60.60, 2. és upb: Majzik Mária (Bp. Honvéd, e: Varga Péter) 63.15, 3. Kálmán (Royal Speed ZAC) 63.80. Magas: 1. Győrffy Dóra (BEAC) 188, 2. és upb: Magyar Tímea (KARC, e: Simity László) 165, 3. Sárközi (PVSK) 165. Rúd: 1. és upb: Juhász Fanni (UTE, e: Balogh László) 415, 2. P. Kiss (TFSE) 360. Hármas: 1. Ajkler Zita (NYVSC) 13.33, 2. Óvári (Sz. MÁV) 13.04, 3. Kövesi K. (Honvéd) 13.02. Upb: Disztl Gabriella (ARAK, e: Olasz Tamás) 11.78. Diszkosz: 1. és upb: Varga Ildikó (GEAC, e: Máthé Alpár) 52.00, 2. Frajka (UTE) 42.12, 3. Szöllősi (UTE) 39.56. 4x100 m: 1. és upb.: Bp. Honvéd (Huszka Viktória, Kőmíves Erika, Krámer Zsófia, Majzik Mária) 49.11. 4x400 m: 1. és upb: TFSE (Dala Erzsébet, Turcsik Katalin, Laczó Rita, Csócsa Petra) 4:06.52
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik