Rui Costát vegyenek!

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.06.26. 23:06
Címkék
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Milan "megszabadul Manuel Rui Costától, annak ellenére, hogy Adriano Galliani klubelnök néhány napja közölte: senkit sem adnak el a BL- és Olasz Kupa-győztes gárdából.
A múlt héten a Benfica érdeklődött a portugál irányító iránt, majd egy időre a Barcelona is "bejött a képbe”, a legfrissebb hírek szerint pedig a Valencia jelentkezett be. A spanyol klub Pablo Aimart ajánlotta cserébe, és Milánóban állítólag azt felelték: tárgyaljunk!A Milan egyébként a Barcelonával is kapcsolatban maradt, méghozzá Thiago Motta ügyében. A 21 éves brazil középpályás jelenleg Sao Paulóban nyaral, ott árulta el, hogy négy nagy olasz klub – a Milan, az Inter, a Juventus és a Roma – is érdeklődik iránta, és a piros-feketék tették a legjobb ajánlatot. "Nagyon erősen kötődöm a katalánokhoz, hiszen tizenhat éves korom óta itt játszom, de a Milan hívásának aligha tudnék ellenállni” – nyilatkozta Motta.Sabri Lamouchi napokon belül átigazol az Interhez. A Parma francia középpályásáért cserébe Domenico Morfeo öltözik sárga-kékbe, ám nem ő lesz a gárda egyetlen új fiúja: Prandelli mester kérésére a klub menedzserei azon fáradoznak, hogy megszerezzék Darijo Srnát, a Hajduk Split 21 éves támadóját.A várakozásnak megfelelően Giuseppe Signori csütörtökön aláírta szerződését, amely még egy évre a Bolognához köti. A veterán csatár betartotta ígéretét, és egy fehér papírt írt alá, a fizetését így a klub jövő héten összeülő felügyelőbizottsága határozza majd meg. A Chievo vezetősége alaposan átalakítja a csapatot. Legrottaglie (már bejelentett), valamint Luciano, Perrotta, Corini és Marazzina (valószínűsíthető) távozását három új játékos érkezése ellensúlyozhatja: Maniero (Palermo), Sala és Natali (Atalanta) szinte biztosan Veronába érkezik. A Chievónak tisztáznia kell néhány közös tulajdonú játékos sorsát is: Moróét (a Parmával), Pesaresiét (Lazio), Zanchettáét (Vicenza), Baronéét (Parma), Manfrediniét (Lazio), Kamaráét (Modena) és Lupatelliét (Roma).Cagliariból érkező hírek szerint Gianfranco Zola hétfőn bejelenti, hogy a második ligás szárd csapatban folytatja (és vélhetően fejezi is be) a pályafutását. Zola maga is szárd, bár érdekes módon a Cagliariban sohasem játszott. Ezzel egyébként az is eldőlt, hogy nem igazol egykori csapatához, a szintén másodosztályú Napolihoz. A nápolyi kékekkel kapcsolatban ennek ellenére van egy friss átigazolási hírünk: megszerezték Luca Marchegianit, a Lazio 37 éves kapusát.
Legfrissebb hírek

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
3 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
19 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
32 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
45 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
59 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik