Aki tisztán mulasztott

GANCZER GÁBORGANCZER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.06.25. 21:04
Címkék
Pozitív fordulatot hozott a Hegedűs-ügy második fegyelmi tárgyalása, ám mielőtt bármi rosszra gondolnak, lássuk a félreérthetetlen tényeket. A hétszeres világbajnok kajakos szervezetében szteroid nyomait mutatta ki az április elején Dunavarsányban a Magyar Kajak-kenu-szövetség kérésére elvégzett doppingellenőrzés, s ezt a B-próba vizsgálata is igazolta.
A fegyelmi eljárás alá vont Hegedűs Róbert szerdán, a második tárgyaláson orvosszakértő segítségével bizonyította: a tavalyi deréksérülése után kapott injekciókúra nyomán mellékvesekérge termelt szteroidot. A versenyző elleni doppingvádat ejtette a Dányi Szilárd vezette fegyelmi bizottság, s így csupán egy hónapos, a procedúra kezdetét figyelembe véve, július 12-ig szóló eltiltással sújtotta, miután orvosi kezelésével összefüggésben elmulasztotta bejelentési kötelezettségét.– A doppinggyanú híre hivatalosan május 22-én látott napvilágot, miért tartott ilyen sokáig, hogy bizonyítsa feddhetetlenségét?– Azért, mert egy ártatlan ember nem készül olyasminek az igazolására, amit nem követett el. A kezdetektől tudtam, hogy ártatlan vagyok, ám ahhoz, hogy rájöjjek, mikor vétettem, illetve miben hibázott valaki más, több hónappal vissza kellett pörgetnem az idő kerekét. Rátaláltunk az okra, ám ehhez szükségem volt egy tettrekész ügyvéd, Magyar Zsolt és egy segítőkész orvos, Erdélyi Endre támogatására.– Ki és mikor sodorta bajba?– Most, hogy végül sikerrel harcoltam meg az igazamért, senkit sem akarok bemocskolni. Legyen elég annyi, hogy az az orvos, akitől segítséget kértem derékproblémáim megoldására, finoman fogalmazva, nem járt el elég körültekintően. Erkölcsileg így is elég nagy kárt okozott, ám úgy érzem, immár tökéletesen tisztáztam magam, és nyugodtan nézhetek a mellettem kiálló versenyzőtársak szemébe.– Elmúlt harmincéves, egy ilyen hercehurca után vajon visszaverekedheti magát a válogatottba?– Noha az elmúlt másfél hónap életem legkegyetlenebb időszaka volt, igazamban bízva az elmúlt hetekben újra edzésbe álltam. Az eltiltásom miatt azonban sajnos még épp ki kell hagynom a vb-válogató első napját, tehát olimpiai számokban, ötszáz és ezer méteren nem indulhatok, kétszázon azonban mindent pótolok. A második válogatón aztán Gyökös Lajossal ötszáz párosban győzni akarunk, elvégre májusban egyszer már nyertünk…
Legfrissebb hírek

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
13 perce

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
36 perce

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
48 perce

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
1 órája

Puskás Ferenc góllal mutatkozott be a válogatottban

Népsport
1 órája

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik