Vezet a Goszleth, Szörényi pár

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.06.21. 21:11
Címkék
A Nemzeti Sport közel száz meghívott vendége figyelte a lap által támogatott 49-es hajóosztály Grand Prix-sorozatának második versenyét, amelyre Balatonföldváron került sor.
Ám nemcsak a sétahajóról nyílt remek rálátás az új olimpiai osztály mezőnyének küzdelmére, hanem a mólóról is, mivel a szervezők direkt a part közelében jelölték ki a versenypályát. A négy futam forgolódó, időnként leálló szélben zajlott, s noha valamennyit más-más egység nyerte, a "félidei” összesítésben végül a Goszleth Marcell, Szörényi Ádám páros – amely a bajnoki címvédő is – állhatott az élre. 49-es Grand Prix-sorozat, 2. állomás, Balatonföldvár
Az állás 4. futam után: 1. Goszleth Marcell, Szörényi Ádám (BKV) 5.0, 2. Hamrák, Sükösd (Spartacus VE) 7.0, 3. Ujhelyi Gáspár, Majthényi M. (Spartacus VE) 7.0

Izsák Szabolcs-emlékverseny,
nagyhajós túraverseny, Balatonfüred

Abszolút: 1. Lisa (kormányos: Litkey Farkas), 2. Elender (k: Detre Szabolcs), 3. Krajcár (k: Erdei Tamás).
A hajóosztályonkénti győztesek. Dolphin: 1. Nauszikaá (k: Fekete László). 8M OD: 1. Camelot (k: Kassai András). Regina: 1. Mereus (k: Németh Botond). 33-as: Vízöntő (k: Csikós János). Europa 30+22-es: 1. Ábránd (k: Dulin Jenő). 50-es: 1. Scutamil C (k: Turcsányi Béla). 30-as: 1. Regulus (k: Weöres Szabolcs). Yardstick I: 1. Fay (k: Major Imre). Összevont cirkáló: 1. Nemere II (k: Kutics Krisztián). 70-es: 1. Krajcár (k: Erdei Tamás). Scholtz 22: 1. Fly (k: Schulek Csaba). Sudár Regatta: 1. Hóka (k: Marczell Zsolt). 40-es: 1. Tabu (k: Kollár Lajos). Elliott 770: 1. Cherrie (k: Helmut Hiess). Sudár Sport: 1. Wadkan Waldemar (k: Majnár Rudolf). Yardstick II: 1. Hot-emin (k: Vobeczki Zoltán). Yardstick III: 1. Bolygó (k: Fináczy László)

Országos bajnokság, Agárd
Sikló (25 induló, 7 futam alapján). Bajnok: Huszár Géza (Sirály VSC, edző: Németh Ákos) 8.0, 2. Kugler Tamás (Balatonfüredi Yacht Club) 12.0, 3. Makai András (VVSI) 19.0, 4. Schmaiz P. (BKV) 34.0, 5. Sulyok M. (Alba Regia) 35.0, 6. Arató R. (Alba Regia) 49.0

Nemzetközi Velencei-tavi Vitorláshét, Agárd
Finn (22, 7): 1. Pallay Tibor (VVSI) 6.0, 2. Lovas (BKV) 15.0, 3. Varga L. (Alba Regia) 21.0
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
6 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
6 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
7 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
7 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik