Lovassport: Gyenge magyar nyitány

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
Vágólapra másolva!
2003.06.19. 21:57
Címkék
A díjhajtással kezdődött meg az év legrangosabb európai négyesfogathajtó-versenye az észak-németországi Aachenben, amelynek látványos négynapos programjában Magyarország a díszvendég, ami azt jelenti, hogy a versenyben résztvevő három válogatott fogathajtó mellett hazánk mintegy száztíz lóval mutatkozik be az aacheni közönség előtt. A nyitó szám számunkra nem sikerült valami fényesen, a szilvásváradi Bozsik József több mint öt ponttal hajtott gyengébbet, mint az elmúlt évben, és a 48 hibapontjával a kilencedik helyről várhatja a folytatást. Kecskeméti László 51.52 hibapontos hajtásával a 13., míg a vecsési ifjabb Dobrovitz József 63.72 hibapontos teljesítményével a mezőny végén áll. Az élen meglepetésre az ausztrál Exel Boyd végzett 38.8 hibapontos hajtással, a Vecsésen bemutatkozó svájci világbajnok, Werner Ulrich lett a második, míg a német világbajnok Michael Freund a harmadik. Szombaton a maratonhajtással folytatódik a program.Nemzetközi négyesfogathajtó-verseny, Aachen
Díjhajtás: 1. Exel Boyd (ausztrál) 38.80, 2. Ulrich (svájci) 42.72, 3. Freund (német) 43.52, …9. Bozsik József (magyar) 48.00, …13. Kecskeméti László (magyar) 51.52, …24. ifj. Dobrovitz József (magyar) 63.72
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik