Következhet az 1500 méter!

A müncheni Európa-bajnokságon 1500 méteren negyedik atlétanő élete nagy álmát teljesítette, áttörte a kétperces álomhatárt.
– Milyen érzés két percen belüli nyolcszázasnak lenni? – kérdeztük Vargától a hazaérkezése után.
– Nagyon jó, mégis éppen sírógörcs kerülget. Nincs időm örülni, mert hétfőn két nehéz vizsga vár rám. Otthon viszont mindenki ünnepelni szeretne.
– Nem lehet az ünneplést elhalasztani?
– Nem hiszem. A barátom emiatt utazik ide Olaszországból, a szüleim pedig azért vártak nagyon, mert tudták, mit jelent nekem ez az eredmény.
– És mit?
– Óriási öröm, nem is tudom felfogni. Olyan jó érzés, hogy ha ezentúl le akarom írni az egyéni csúcsomat, egyessel kell kezdeni! Azt hiszem, ez a legfontosabb, és most már tudom, nem ördöngösség két percen belül futni. Most már könnyebb lesz megismételni.
– Verseny közben érezni lehet, hogy az ember ilyen jó időt fut?
– Nem, de megfordul a fejében, hogy bírja-e a nagy iramot. Már többeknél megfigyeltem, hogy ha nehezen törték is át ezt a határt, utána sorban futották a két percen belüli eredményeket. Remélem, velem is ez lesz.
– Netán azért, mert most már tudja, hogy bármilyen iramot kibír?
– Azért van még olyan, amit nem bírok el. De ez az eredmény magabiztossá tesz, most már azok közé tartozom, akiknek az ideje egyessel kezdődik.
– Ôk külön kasztot alkotnak?
– Igen, azt hiszem. Ugyanúgy, mint azok, akik négy percen belül futják az ezerötszáz métert. Ezt elérni azonban számomra más érzés lesz, hiszen kisgyerekkorom óta vágytam arra, hogy nyolcszázon két percen belül teljesítsek, a négyperces határ áttörése viszont csak tavaly vetődött fel bennem.
– Mit érzett, amikor Ostravában célba ért?
– Először nem tudtam, mennyit futottam, hiszen az óra a győztes Ceplak idejét mutatta. Hatalmasnak éreztem a kettőnk közötti különbséget, így attól féltem, hogy nem sikerül megvalósítanom a célomat. Nagyon izgultam. Amikor megláttam az időm, az évek óta felgyülemlett érzések kitörtek belőlem. A körülöttem állók azt hihették volna, hogy világcsúcsot javítottam.
– Ennek ellenére továbbra is az ezerötszáz a fő célja?
– Persze, hiszen a 4:01.26 még mindig jobb az 1:59.46-nál. Nekem különben is jobban fekszik a hosszabbik táv. A nyolcszázas helyezkedés nem az én műfajom, most sem tudtam, hova álljak. Nem szeretem a verekedést, a lökdösődést, ezen a távon viszont mindenki bekezd, az is, akinek esélye sincs a nagy időre. Hiába jó a hajrám, ha a táv elején hátul maradok, két kör alatt nehéz ledolgozni a hátrányt. Ezerötszázon nincs olyan tülekedés, és az e távra jellemző ritmusváltások fekszenek nekem.
– A jó formája azt jelenti, hogy már a legközelebbi versenyén áttörheti a négy percet?
– Nem hiszem. Már csak azért sem, mert két hónapon át nem lehet csúcsformában versenyezni, mi pedig az augusztus végi világbajnokságra összpontosítunk.
– Most tehát még nincs is csúcsformában?
– Remélem. Hogy ez mit jelent? Hogy mire lennék képes nyolcszázon? Nem tudom. Nem is fogom megtudni, hiszen csak az Európa-kupán és az országos bajnokságon indulok ezen a távon. Ezerötszázon sok versenyem van, és a Grand Prix-döntőbe nem lesz könnyű bejutni. Nem akarom a sok versennyel elaprózni magam.
– No és mi lesz a vizsgákkal?
– Tanulok, és elmegyek vizsgázni.
– Milyen tantárgyakból?
– Logisztikai menedzsmentből és minőség menedzsmentből. És egy házi dolgozatot is meg kell még írnom.
– Hova jár?
– A szombathelyi főiskola gazdálkodási szakán az európai uniós üzleti tanulmányokra szakosodtam.
– Idegekkel hogyan bírja a terhelést?
– Az edzőm, Babinyecz József néha aggódik az éjszakázások miatt, de az eredményeim azt mutatják, nincs miért izgulnia. Persze, igyekszem jól beosztani az időmet, és nem kockáztatom a versenyeket. Az idén sok vizsgám volt, és a futás miatt kevés időpont közül választhattam. És ha a hétfői vizsgán túl leszek, már csak egy marad.
– Hol indul legközelebb?
– A jövő hét végén az Európa-kupán, aztán kezdődik a Golden League-sorozat.