Portugália: Edzőváltások a nagyoknál

Gy. B.Gy. B.
Vágólapra másolva!
2003.06.04. 21:36
Címkék
Mint az már régóta köztudott volt, Fernando Santos vette át Bölöni László helyét a címvédőként rajtoló, de a szezon végén csak bronzéremig jutó Sporting edzői székében.
A 49 esztendős szakember korábban a Portóval egy bajnokságot és két Portugál Kupát nyert, tavalyelőtt pedig az AEK mestereként a Görög Kupában szerzett aranyérmet. Az elmúlt idényt a Panathinaikosz kispadján kezdte, ám miután a csapat az első három fordulóban kikapott, közös megegyezéssel szerződést bontott az athéni egyesülettel. Santos kettő plusz egy évre kötelezte el magát, és ígérete szerint a Sporting minden fronton az aranyéremért fog küzdeni. "Nagyon boldog vagyok, hogy hazatérhettem, és Portugália egyik legnagyobb klubjánál kaphattam állást. A filozófiám, hogy a labdarúgásban a győzelem a minden, és mi ennek jegyében fogunk dolgozni” – jelentette ki az új edző.A Sportingnál is tragikusabb idényt maga mögött tudó Boavistánál (10. hely a pontvadászatban) is új tréner vette át a labdarúgók gardírozását. Új arc, de korántsem ismeretlen, ugyanis arról a bolíviai Erwin Sánchezről van szó, aki hosszú éveken át volt a "sakkosok” játékosa, és most 33 évesen felkérést kapott Joao Loureiro klubelnöktől, hogy vegye át Jaime Pacheco helyét a kispadon. "Fantasztikus kihívás ez számomra, hiszen kedvenc csapatom történetének legsikeresebb edzőjét válthatom a kispadon” – árulta el Sánchez, aki egy plusz egy évre írt alá.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik