Freestyle: Íme a második generáció!

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.06.04. 21:49
Címkék
A freestyle több évtizedes múltra tekint vissza, hiszen az amerikai szuperkrosszban a pilóták mindig is vakmerő ugrásokat mutattak be, míg a kaliforniai sivatagokban a free riderek, azaz szabadmotorosok a homokdűnéken ugrándoztak.
Ennek ellenére a freestyle megszületése 1993-ra tehető, amikor is Mike Metzger előadott egy fantasztikus show-t, amelyen a Candy Bar – a pilóta a kormányon, a két keze között átvezeti a lábát – elnevezésű ugrásával végérvényesen megalapította a szakágat. Jelenleg a freestyle második generációjának a tagjai az uralkodók, akik közül a legnagyobbak – Kenny Bartram, Jake Windham és Dustin Miller – itt lesznek szombaton a Budapest Sportarénában.A Cowboynak becézett, egykori profi krosszos Bartram 2001-ben megnyerte az X-Gamest, tavaly pedig amerikai bajnok lett a freestyle-ban. A KTM-es pilóta a Bart Attack elnevezésű ugrásával hódít, de a kézenállós mutatványa mellett van még egy félelmetes eleme: miután megfogta a nyereg végét, egyszer csak mindkét kezével elengedi azt, azaz szó szerint repül a motor mögött.A suzukis Miller 2001-ben ezüstérmes volt az X-Gamesen, 2001-ben amerikai bajnok, tavaly pedig Bartram mögött ezüstérmes lett. Leglátványosabb ugrása során a levegőben egy kézzel teljesen elfordítja a kormányt, és a testét az ellenkező oldalra helyezi át.A korelnöknek (28) számító Windham 2000-ben bajnok lett, míg 2001-ben bronzérmet szerzett az X-Gamesen. Windham specialitásának a The Ruler elnevezésű ugrás számít: úgy áll kézen a kormányon, hogy közben függőlegesen egy síkban helyezkedik el a motorjával. Windham a nézőket is bevonja a show-ba, ő a freestyle Valentino Rossija.
Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
12 perce

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
39 perce

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
1 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
1 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
8 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik