Lágymányoson lesz az Eb-uszoda

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2003.05.28. 20:35
Címkék
Szerdán, öt hónap mérlegelés után eldőlt, hogy hol épül fel a 2006-os vizes Európa-bajnokságnak otthont adó uszoda. A kormány döntése immár ismert: a lágymányosi egyetemi sportközpont területén lesz a létesítmény.
Az indoklás szerint "A lágymányosi egyetemi sportközpont területén felépülő létesítmény méltó helyszíne lesz a három év múlva sorra kerülő rangos eseménynek, emellett új, kiváló sportolási lehetőséget teremt Dél-Buda polgárainak, általában is erősíti Budapest fürdő- és sportvárosi jellegét, és hozzájárul a rendezettebb városkép megteremtéséhez is.”Mint ismert, a lágymányosi egyetemi sportközpont ellenlábasa a Kőér utca volt. Olyannyira, hogy információink szerint egy hete a Kőér utcát terjesztették a kormány elé, ám némi vita után elhalasztották a döntést. Most szerdán viszont csak Lágymányos szerepelt a listán… Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke a szövetség nevében Lágymányos mellett érvelt. A sportvezető természetesen örömmel nyugtázta a döntést, főleg, hogy az utóbbi hetekben az is felvetődött, nem Lágymányoson és mobil (!) medencével kell megoldani a rendezést.– Kitűnő döntés született, így hagyjuk a múltat. Ha a bíró megítéli a 11-est, az, akinek a javára megítélte, vagyis a győztes nem reklamál, márpedig én úgy érzem, a magyar úszósport most győzött. – Ön szerint mi döntött Lágymányos mellett?– A józan ész.– Mit tud, mennyit költhetnek az építésre?– Tájékoztatást kaptam, ezek szerint 7.8 milliárd forint áll rendelkezésre, tehát ha minden fillért valóban arra fordítanak amire kell, akkor csodálatos uszodával gazdagodunk. – Lágymányos nyert, a Kőér utca vesztett. Végleg?– Az Európa-bajnokság és netán a majdani vb-uszoda meglesz, most közös összefogással a Spartacus Kőér utcai uszodájának újjáépítéséért kell küzdenünk. Mert ha egy egyesület megérdemli azt, hogy világszínvonalú feltételek mellett készülhessenek a versenyzői, akkor ez a klub a Bp. Spartacus.A kormány tehát döntött, sőt emelte is a tétet, hiszen korábban hatmilliárdot szánt az uszodára, most pedig 7.8-at ad. A kérdés már csak az, mikor kezdődik az építkezés. Egy biztos, a közbeszerzési pályázat kiírása, a pályázatok elbírálása, a tervek elkészítése nem egy-két hónap. Ha azt vesszük, hogy csak a helyszín kijelölésére több mint öt hónapot kellett várni…
Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
8 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
31 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
33 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
46 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
50 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik