Brodeur gólpasszt is adott

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2003.05.28. 23:08
Címkék
Éppen a Stanley-kupa-döntő első mérkőzésén tört meg a jég: vereséggel kezdte a párharcát a rájátszás meglepetéscsapata, az Anaheim. Ilyenre nem volt példa még az utószezonban, a címvédő Detroit, az első kiemelt Dallas, illetve a Minnesota is kapitulált a "kacsák” elleni nyitányon, a nagydöntő első, East Rutherford-i találkozóján azonban a New Jersey nagyon megverte a kaliforniaiakat. Egyesek szerint az döntött, hogy a Ducks tíz napot pihent rá a fináléra, vetélytársa ellenben lendületben volt, mások szerint meg az, hogy a Devils egyszerűen jobb csapat.
"Jól akartuk kezdeni a sorozatot, és ez sikerült is, de hiba volna lebecsülni ellenfelünket. Ennél sokkal nehezebb meccsek várnak ránk” – figyelmeztet a playoffban immár az ötödik shutoutját regisztráló Brodeur. A Devils kapusának nem kellett megszakadnia, a vendégek 16-szor vették célba a kapuját, ami ezen a szinten édeskevés. "Ennyire futotta, sajnálom. A hazai bekkek nagyszerű munkát végeztek, igazából gólhelyzetig sem engedtek minket” – panaszkodott az egy kapura lövéssel záró Kariya.

Marshall és Elias hozta össze a kegyelemdöféssel felérô második Devils-találatot
Marshall és Elias hozta össze a kegyelemdöféssel felérô második Devils-találatot
Marshall és Elias hozta össze a kegyelemdöféssel felérô második Devils-találatot
Az első két harmadban még állta a sarat az egyébként kitűnően védő Giguere, ám a másodikban ő is a "henger alá került”, az egykori anaheimi Friesen lövését mintha elnézte volna. A harmadik játékrészben még szembetűnőbb volt a Devils fölénye, ekkor aztán el is döntötte a mérkőzést: Elias lövése után Giguere azt hitte, elnyelte a korongot, csakhogy az kipattant róla, a túloldalon meg érkezett Marshall, és azonnal büntetett. A rájátszás során a negyedik győztes gólját szerző Friesen a végén még egyszer talpra ugrasztotta a publikumot, igaz, ekkor Brodeurt ünnepelte a nép, a kapus ugyanis gólpasszt jegyzett az akciónál.
Statisztikai szempontból mindenképpen örömteli a Devils számára, hogy a Stanley-kupa-döntő első mecscsét megnyerő gárda 78 százalékban elhódítja a bajnoki címet, intő jel mindenesetre akad. Tavaly a Carolina 1–0-ra vezetett a Detroit ellen, végül simán kikapott.

Tv: a Sport1 pénteken 14.45-től felvételről sugározza a döntő második mérkőzését
Legfrissebb hírek

Szerb Kupa: FK Vojvodina–Topolyai SC

Minden más foci
8 perce

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna római tenisztornán

Tenisz
12 perce

Megvan a következő állomása a norvég kéziválogatottól 15 év után távozó sikerkapitánynak

Kézilabda
38 perce

Férfi kézilabda Eb-selejtező: Szlovákia–Magyarország

Kézilabda
45 perce

Jövőre visszatér Stéphane Peterhansel a Dakar ralira

Egyéb autó-motor
1 órája

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
1 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
1 órája

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik