A torna utolsó mérkőzése a spanyoloknak és a magyaroknak jutott és igazából nagy tétje már nem volt. A törökök ugyanis hiába veszítettek öt játszmában a szlovákok ellen, mindenképpen megnyerték a Savaria-kupát a hispánok így legfeljebb csak a második helyet célozhatták meg, a mieink pedig igyekeztek elkerülni az utolsó pozíciót.
A szombati összeállításhoz képest Ludvig Zsolt egy poszton módosított: Schlégl helyett Czakó kezdett négyesütőként, a csapat pedig mutatós teljesítménnyel rukkolt ki az első percekben. Nagy és Czakó a szélről lyuggatta ki a parkettet a túloldalon, Erdősné jókor villant meg kétszer is, így aztán három-négy pontos előnyt dédelgethettünk. Sőt, mert a spanyolok többször is tévesztettek, már 24:18-nál játszmalabdához jutott válogatottunk. Ki gondolta akkor, hogy hosszú perceket kell várni a szakaszgyőzelemre? Pedig csak nem akart megszületni, mert a spanyolok kúszva-mászva védekeztek, mi pedig sorra rontottunk. Akadt a bakik között helytartási hiba is, és 24:22-nél időt kért Ludvig Zsolt. A kívánt hatás elmaradt, ugyanis Dambendzet és Czakó elé is gyorsan felhúzta a falat az ellenfél, már-már a szett elvesztésétől kellett tartanunk. Szerencsére még időben észbekaptunk, Dambendzet, valamint Nagy pontjával kézben volt a szett. A nyitó felvonást tehát meg tudtuk nyerni egyetlen sáncpont nélkül, a másodikat viszont már nem. Jellemző, hogy ebben a játékrészben is csak egyszer voltunk eredményesek blokkolással, ráadásul éppen a legalacsonyabb ember, Dobos révén. A spanyolok három-négy pontos előnyét Nagy Mariann egészséges löketei még lefaragták, ám Garciával nem bírtunk, ennek tetejébe éppen a legroszszabbkor húzták fel a falat Fernándezék. Ismét ötpontos hátránnyal kellett szembenézni, ami már túlságosan nagy falatnak bizonyult, annak ellenére is, hogy Schlégl beállításával nagyot javult a nyitásfogadás és a mezőnymunka. A folytatásban is hiába szereztünk hárompontos előnyt, jött egy mínusz ötös sorozat és már csak az üldöző szerepét tölthettük be. Hirtelenjében az addig észrevétlen Paraja is belelendült, Garcia pedig "csak” folytatta jó (nekünk rossz) szokását, és Nagy Mariann bombasorozata sem volt elegendő a fordításhoz. Ekkor eldőlt, hogy egy esetleges magyar győzelem is kevés lesz a negyedik hely elkerüléséhez, ám ez a tény sem tántorította el attól a csapatát, hogy oroszlánként küzdjön a meccs végét jelző sípszóig.
Nagy Mariann (jobbra) vezetésével szoros csatában nyert a válogatott (Fotó: Farkas József)
A két légiós, Nagy és Dambendzet hidegvérű végrehajtóként tűnt ki a negyedik felvonásban és amikor Schlégl arcátlan megoldással sokkolta a spanyolokat, már 13:10-re vezettünk. Urena mester kettős cseréje eleinte bejött (15:16), ám rögtön utána Ludvig Zsolt is duplán váltott és Kiss Adrienn feladásai közepette, Nagy és Dambendzet sáncával 19:16-ra fordítottunk. Ekkor már láthatóan nagy élvezettel tették a dolgukat a mieink és a felemelkedés tovább tartott az ötödik szettben is. Czakó és Dobos kisebb sérülése sem állított akadályt az első magyar siker megszületése elé. Jóllehet, az ötjátszmás győzelem ellenére a torna utolsó helyét szerezte meg válogatottunk, ám a spanyolok ellen mutatott játékkal a hátralévő két Eb-selejtező mérkőzésen is jó eredményt lehet elérni.
Mestermérleg
Ludvig Zsolt: – A végére beérett a csapat munkájának gyümölcse. Meccsről meccsre jobbak voltunk, s ezúttal a megszokott küzdőszellem mellé megbízható nyitásfogadási teljesítmény is társult. Aurelio Urena: – A végeredménnyel nem vagyok elégedett, ám ismét bebizonyosodott, hogy képzett játékosaink vannak. Sajnos a koncentrálással akadtak gondjaink. A torna nagyon hasznos volt számunkra, jó lehetőséget adott arra, hogy tanuljunk.