Úszás: Fókuszban az olimpia

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2003.05.20. 22:58
Címkék
Az athéni olimpia jegyében tartott sajtóbeszélgetést kedden délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság, a tollforgatók kérdéseire Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya válaszolt a Régi Sipos Halászkertben rendezett eseményen.
Kiss nem titkolta, az ötkarikás játékokon a 200 méteres mellúszás címvédője, Kovács Ágnes mellett a háromszoros rövid pályás Európa-bajnok Risztov Évát is esélyesnek tartja az aranyéremre, éremre pedig többeket is, ám neveket nem említett. A meglepetésember kategóriájánál viszont két versenyzőt is említett, a néhány napja, az athéni Akropolisz-kupán remeklő Cseh László, valamint a mindössze tizennégy éves mellúszótehetség, Gyurta Dániel a kapitány szerint meglepheti a világelitet a görög fővárosban. A szakmai munka vezetője örömmel nyugtázta, a sportminisztérium, a MOB és az úszószövetség vezetőségének köszönhetően megfelelő körülmények között dolgozhat a csaknem ötven főből álló felnőtt- és ifjúsági válogatott keret. A kapitány szerint a honi edzői kar felismerte, a 2005-ös budapesti ifjúsági Eb és a 2006-os felnőtt Európa-bajnokság kivételes lehetőséget rejt magában, ennek megfelelően nap, mint nap tapasztalja, a trénerek és versenyzőik hozzáállása példaértékű.
Legfrissebb hírek

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert az ötödik legjobb idővel döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
3 perce

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
6 perce

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
22 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
45 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
47 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik