Argentína: Nem a név, az eredmény számít

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.05.17. 20:41
Címkék
Lehet bármilyen neves is egy edző, ha a sikerek elmaradnak, Argentínában nem sokáig tűrik meg a kispadon. Jól példázza ezt, hogy egyetlen nap alatt három trénernek is mennie kellett: az Independiente Américo Gallegót, a Ra-cing Club Osvaldo Ardilest, míg a Talleres Luis Cubillát menesztette, illetve meneszti. Gyanítható, még nincs vége a sornak, hiszen ha Manuel Pellegrini júniusig egyetlen trófeát sem szerez, akkor megválik tőle a River Plate, míg a San Lorenzo már most keresi a tavaly Copa Sudamericánát nyerő Darío Insua helyettesét.A Talleres az idén már másodszor vált edzőt. A második fordulóban az 1986-os világbajnok Sergio Batistának kötöttek útilaput a talpára, de utóda, az uruguayi Cubilla sem maradhatott sokáig. Igaz, ez nem meglepetés: a kétszeres Libertadores-kupa-győztes tréner az elmúlt nyolc forduló alatt négyszer vesztett és csak kétszer nyert, amiért a 17. helyezett kék-fehérek a kiesőzónába kerültek. Cubilla ennek ellenére nem szomorú, hiszen a paraguayi Olimpia, amellyel 1979-ben és 1990-ben Libertadorest nyert, tárt karokkal várja.Az 1978-as világbajnok Ardilesnek is a sikertelenség miatt kellett távoznia a Racingtól. Az egykori középpályás 2002. július 26-án érkezett az "Academiához”, ahol tavaly még nem vártak tőle nagy eredményeket az Aperturában (Nyitány), illetve a Copa Sudamericanában. Nem úgy az idei Clausurában (Zárás) és Libertadores-kupában! A kezdeti lendület azonban nagyon hamar megtört – bár a Clausurát két fordulón keresztül vezette is a Racing, az elmúlt négy játéknapon azonban három vereség és egy döntetlen volt a mérlege, míg a Libertadores-kupában hiába volt csoportelső, a nyolcaddöntőben elvérzett, az 50 esztendős Ardilesnek távoznia kell. A Clausura hátralévő hét fordulójában Emilio Commisso, az eddigi pályaedző irányítja majd az idén százéves gárdát.Az egyik legsikeresebb argentin edző, Gallego menesztésében is fontos szerepet játszott a csapat vártnál gyengébb produkciója. Gallego, akitől a Clausura után, június 30-i hatállyal válik meg az Independiente, tavaly azután nyerte meg az Aperturát a "vörös ördögökkel”, hogy a 2002-es Clausurában a története legrosszabb teljesítményét nyújtotta a klub. Gallego nyolc év után juttatta ismét bajnoki címhez az Independientét, amely ezzel kiharcolta a 2004-es Libertadores-kupában való indulás jogát is. Az idén viszont nem megy az együttesnek – három győzelemmel szemben öt vereség áll –, jelenleg a 15. helyen szerénykedik. Gallego és a klub vezetői között azonban más ok miatt is feszült volt a helyzet: a tréner állandóan reklamált az elmaradt bérei miatt – rendre késve kapta meg a fizetését, a tavalyi bajnoki cím után pedig még 220 ezer dollárral is tartozott neki a klub –, ráadásul a klub a kérése ellenére sem igazolt új futballistákat. Az ellentétek odáig fajultak, hogy Andrés Ducatenzeiler, az Independiente elnöke, valamint Daniel Grinbank, a vörösök mecénása megunta Gallego követeléseit, illetve a csapat gyenge teljesítményét, és a váltásra szavazott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik