Giro: Petacchi–Cipollini 3–0

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.05.16. 22:29
Címkék
"Lehet, hogy megöregedtem, márpedig akkor itt az ideje abbahagyni.Mario Cipollini, az elmúlt évek legnagyobb olasz sprintere a lakóbuszából félig kilógva, meglehetősen rezignáltan válaszolgatott az újságírók kérdéseire a Giro dItalia pénteki, 6. szakasza után.
Pedig sokan azt gondolták, hogy ez az etap, a Maddaloni és Avezzano közötti 218 kilométer hozza meg a változást, és a viadal első napjain meglehetősen bizonytalanul versenyző "Oroszlánkirály” végre magához tér. Hiába számítottak azonban a szurkolók arra, hogy megszerzi 41. szakaszgyőzelmét a Girón, amivel utoléri a legendás Alfredo Bindát az örökranglista élén. Hiába gondolták a szakírók, hogy egykori példaképe, a háromszoros világbajnok belga Rik Van Steenbergen csütörtöki halála miatt ezúttal odateszi magát, hogy így emlékezzen meg a 78 éves korában elhunytklasszisról, aki megjósolta Mario tavalyi vb-győzelmét.A péntek megint nem Cipollini napja volt.A szakasz nagy részét három kerekes, az olasz Moreni, a spanyol Zaballa, valamint a svéd Backstedt szökése jellemezte, ám a triót – 167 kilométeres elmenés után – a céltól néhány kilométerre utolérték a sprinterek csapatai, majd megkezdődött a csata a győzelemért. Cipollinit nagyszerűen vezette fel a Domina Vacanze, ám a céltól 300 méterre a rózsaszín trikóban tekerő Petacchi és a spanyol Galvez is elment mellette, mire Mario abbahagyta a tekerést.Petacchi ezzel már a harmadik sikerét aratta az idei Girón, így továbbra is övé az első hely, ám szombaton a Terminillóra vezető 16 kilométeres emelkedőn aligha tudja megtartani előkelő helyezését. 86. Giro d’Italia
6. szakasz, Maddaloni–Avezzano (218 km): 1. Alessandro Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 5:11:52 (átlag: 42.710 km/ó), 2. Galvez Lopez (spanyol, Kelme) a. i., 3. Svorada (cseh, Lampre) a. i., 4. Velo (olasz, Fassa Bortolo) a. i., 5. Garzelli (olasz, Vini Caldirola) a. i., 6. Cipollini (olasz, Domina Vacanze) a. i., 7. Lombardi (olasz, Domina Vacanze) a. i., 8. Gasparre (olasz, De Nardi) 3 mp h.
Az összetettben: 1. Alessandro Petacchi 27:43:16, 2. Garzelli 1:09 p h., 3. Fra. Casagrande (olasz, Lampre) 1:27 p h., 4. Pellizotti (olasz, Alessio) 1:32 p h., 5. Simoni (olasz, Saeco) a. i., 6. Velo 1:36 p h.
Következik: 7. szakasz, Avezzano–Terminillo (146 km) Tv: Eurosport, 14.30 (élő). Internet: www.gazzetta.it/speciali/giro2003

56. Békeverseny (2.2-es kategória)
8. szakasz, Freyburg–Klingenthal (187 km): 1. Tomas Konecny (cseh, eD’ystem-ZVVZ) 4:46:19, 2. Julich (amerikai, Telekom) 8 mp h. Az összetettben: 1. Steffen Wesemann (német, Telekom) 30:28:45, 2. Sosenka (cseh, CCC-Polsat) 10 mp h.

A pálya Világkupa 4. futama, Sydney
Férfiak. 1000 méteres állórajtos időfutam: 1. Shane Kelly (ausztrál) 1:02.859 (átlag: 57.271 km/ó), 2. Mandard (francia) 1:03.617, 3. Meneses (kolumbiai) 1:04.181. 4000 méteres egyéni üldözőverseny: 1. Mark Jamieson (ausztrál), 2. Godfrey (új-zélandi), 3. Fulst (német), …10. Víg Aurél (magyar, a selejtezőben elért ideje: 4:44.650). 15 km-es szkrecsverseny: 1. Greg Henderson (új-zélandi) 18:00.08 (átlag: 49.996 km/ó), 2. Garber (osztrák), 3. Müller (német), …21. Szabó András (magyar) 1 kör hátrány. Keirin: 1. Jens Fiedler (német) 10.84, 2. Fusimi (japán), 3. Bayley (ausztrál)
Nők. 20 km-es pontverseny: 1. Vera Carrara (olasz), 2. Clignet (francia), 3. Ulmer (új-zélandi). Sprintverseny: 1. Nancy Contreras (mexikói), 2. Pendleton (brit), 3. Muenzer (kanadai)
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
3 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
3 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik