Vitorlázás: Halasztás a földvári Eb-n

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.05.10. 20:31
Címkék
Ismét futam nélkül maradt a balatonföldvári csillaghajó tavaszi nyílt Európa-bajnokság mezőnye. Noha reggelre még maradt valamennyi az éjszaka fújó erős északi szélből, a vízreszálló vitorlázók elrajtolni már nem tudtak, ugyanis addigra szinte teljesen leállt a légmozgás. Ráadásul annyira reménytelennek tűnt a helyzet, hogy a vízi halasztás hamarosan a parton folytatódott, míg végül késő délután lelőtték a tervezett ötödik futamot.Így aztán a rendezők igénybe veszik a vasárnapi tartaléknapot is, de ha akkor sem lesz megfelelő szél, akkor a jelenlegi négy futam alapján hirdetnek kontinensbajnokot.Míg Balatonföldváron pihenőre kényszerültek a versenyzők, az északi parton, Balatonfüreden egy futamot azért sikerült megtartani az 1. Audi-kupa nemzetközi solingversenyen. A Szergej Picsugin vezette ukrán egység átvette a vezetést a Carl Auteried irányította osztrák hajótól, miközben a Wossala György, Németh Péter, Kovácsi László trió megőrizte harmadik helyét. Jó hír, hogy a nyitónapon ütközés miatt kizárt Gyenese Balázs, Mónus Gyula, Vezér Károly összeállítású csapatnak sikerült felküzdenie magát a hetedik helyre.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik