Botfa Péter bejelentkezett

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2003.04.29. 22:20
Címkék
Annus Adrián 80.94 méterrel, Botfa Péter 79.87 méterrel kezdte az idényt a szombathelyi Dobó SE évadnyitó versenyén. A Haladás kalapácsvetőinek eredményei közül Botfáé a váratlanabb, ő majdnem két és fél métert javított eddigi legjobbján.
Annus Adrián a kemény edzéseket követôen jobban teljesített, mint várta
Annus Adrián a kemény edzéseket követôen jobban teljesített, mint várta
Annus Adrián a kemény edzéseket követôen jobban teljesített, mint várta
Annus Adrián a kemény edzéseket követôen jobban teljesített, mint várta
Annus Adrián a kemény edzéseket követôen jobban teljesített, mint várta
Annus Adrián a kemény edzéseket követôen jobban teljesített, mint várta
Ez mégsem kicsúszott teljesítmény, már a bemelegítésnél 78 méter fölött dobott, és a versenyt is ekkora biztonsági kísérlettel kezdte. Ezután minden dobása 79 méter fölötti volt. Mivel a párizsi világbajnokság kiküldetési szintje 79.50 méter, Botfa okkal reménykedhet, hogy sikerül majd bekerülnie a csapatba.
Annus célja már az, hogy Párizsban érmes, sőt aranyérmes legyen, ezért ő még most is nagyon kemény munkát végez, a formáját nyár végére időzíti. A nyitó verseny előtt úgy gondolta, 79-80 méterrel kezdheti az évet, ám tervét túlteljesítette, háromszor került 80 méter fölé. Két lemért kísérlete 80.94 és 80.80 méter volt. A Dobó SE két atlétája, Németh Zsolt és Pars Krisztián centire egyformát, 76.79 métert dobott.

A Dobó SE idénynyitó versenye, Szombathely

Férfiak. Kalapács: 1. Annus Adrián (Haladás VSE) 80.94, 2. Botfa (Haladás VSE) 79.87, 3–4. Németh (Dobó SE) és Pars (Dobó SE) 76.79-76.79


Murofusi dobása

Ha Annus Adrián idénykezdete biztató, akkor mit mondjunk Murofusi Kodzsi teljesítményére! A japánok világbajnoki ezüstérmese a toyotai versenyen 82.36 méterrel rukkolt ki. Az ottani dobókörrel Murofusi baráti viszonyban van, hiszen 2001. július 14-én éppen ott érte el az azóta is Ázsia-csúcsot jelentő 83.47 méteres egyéni rekordját. Hogy ez a korai remeklés mire lesz elég az augusztusi vb-n, nem tudni.

Nemzetközi versenyek

Toyota. Férfiak. Kalapács: 1. Murofusi (japán) 82.36 (a világ idei legjobbja)
Sao Caetano. Nők. Távol: 1. Maggi (brazil) 690 (+1.1 – a világ idei legjobbja). Hármas: 1. Maggi 14.53 (+0.7)
La Jolla. Nők. Diszkosz: 1. Hill (amerikai) 66.23 (a világ idei legjobbja)
Santiago de Chile. Férfiak. 110 m gát (+1.2): 1. De Souza (brazil) 13.55. Távol: 1. Beckford (jamaicai) 807 (-0.5). Súly: 1. Verni (chilei) 20.38
Nők. Súly: 1. Adriano (brazil) 18.59

Dél-afrikai bajnokság, Port Elizabeth
Férfiak. 400 m: 1. Gorries 45.47. 800 m: 1. Mulaudzi 1:46.44. Diszkosz: 1. Kruger 66.70
Nők. 400 m: 1. Quinn 51.87. Magas: 1. Cloete 190
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik