Schmitt Pálra szükség van a MOB-ban

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.04.25. 21:45
Címkék
Új helyszínen, a margitszigeti Thermál Hotelben került sor a MOB péntek délutáni elnökségi ülésére, amely az asztaliteniszezők olimpiai felkészüléséről adott tájékoztatóval kezdődött.
Juhos József szakmai igazgató szomorúan közölte, hogy a válogatott keret edzőterme minden korábbi határozott ígéret ellenére idestova egy éve használhatatlan. Azt viszont elégedetten jelentette be, hogy a sportág hosszú évek óta első alkalommal rendelkezik elegendő forrással a gazdag program lebonyolításához. Végül derűlátó ígérettel búcsúzott, miszerint a közelgő világbajnokságon Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla, valamint a női páros megszerzi az athéni indulás jogát.A Sportegyesületek Országos Szövetségének két képviselője, Vass Károly elnök és Pazár Sándor alelnök valóságos panaszáradatot zúdított a MOB vezetőire, s ezt néhány statisztikai adattal is alátámasztották. Az elmúlt három esztendőben például alig 88 millió 329 ezer forinttal kaptak több állami támogatást, mint amennyi adót kénytelenek voltak fizetni. De azt is nehezményezték, hogy a műhelytámogatásokhoz csak megkésve, utófinanszírozással jutnak hozzá. Nem is beszélve a létesítmények leromlott állagáról, a szerhiányról, az utánpótlás kényszerű elhanyagolásáról. Köpf Károly államtitkár-helyettes és Molnár Zoltán ügyvezető igazgató az adminisztráció egyszerűsítésére tett ígéretet, sőt, amint elmondták, az összeg egy része már előzetesen is rendelkezésre áll.A pénzügyeknél maradva az elnökség tagjai az eddigiekhez hasonlóan teljes, részletes tájékoztatást kaptak a MOB átlátható, nyílt gazdálkodásáról, Schmitt Pál pedig kijelentette, a bizottság büszke arra, hogy a minisztérium a közelmúltban rendeletben szentesítette a MOB elosztási rendszerét. A MOB szponzoraival kapcsolatban elhangzott, hogy az elmúlt esztendőkben mindössze egy cég nem újította meg szerződését, s az ez évre betervezett 770 milliós támogatásból 103 millió már megérkezett a MOB folyószámlájára. Így Schmitt Pál azt is elmondta, bizony rosszul esett neki a miniszter bírálata, amit a Nap-kelte adásában mondott a MOB gazdálkodásáról. Aján Tamás főtitkár és Berkes István főigazgató javaslatára az elnökség egyetértett azzal a kérdéssel, hogy a doppingellenőrző laboratórium kialakítását a rendelkezésre álló 800 millió forintból a tervek szerint folytassák, és kezdődjön meg a laboratórium nemzetközi akkreditálásának előkészítése. Az elnökség első alkalommal ítélt oda MOB-díjat, amit Körmöczy Zsuzsa, Fejér Miklós, Mátraházi Imre, Nedeczky László, Pásztor György, Salamon Ferenc és Schmutz István vehet majd át. Végül több mint kétórás zárt ülés után a jelen lévő tizenhárom elnökségi tag a következő nyilatkozatot írta alá Schmitt Pál politikai szerepvállalásával kapcsolatban (mint ismeretes, Schmitt elfogadta a jelölést a Fidesz alelnöki posztjára). "A MOB elnöksége meghallgatta Schmitt Pál elnök politikai szerepvállalásával kapcsolatos elképzeléseit. A tájékoztatót csaknem félórás vita követte, amely után a jelen lévő tizenhárom elnökségi tag nem jutott közös állásfoglalásra. Schmitt Pál ezt követően az ülést bezárta, majd egyéb kötelezettsége miatt eltávozott. A jelen maradtak újabb másfél órás vita után egységes véleményt alakítottak ki, amely szerint a MOB mindenkori elnökének politikai szerepvállalása megoszthatja a MOB-tagságot, a sporttársadalmat, veszélyeztetheti a MOB szándékainak objektív megítélését. A magyar olimpiai mozgalomnak szüksége van Schmitt Pálra.”
Legfrissebb hírek

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
8 perce

A Fehérvár vezetőedzője valami olyasmit érne el, amit eddig nem sikerült

Jégkorong
8 perce

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
29 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik