Kormánydöntésre várva

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2003.04.22. 21:53
Címkék
A rádió és a televízió több híradása idézte Jánosi Györgynek azt a nyilatkozatát, mely szerint még ebben a hónapban döntés születik arról, hogy a Budapest Sportaréna és a Puskás Ferenc-stadion szomszédságában magánerőből épül-e új, öt-hétezer néző befogadására alkalmas sportcsarnok. A gyermek-, ifjúsági és sportminisztert a terv részleteiről kérdeztük.
Schmitt Pál nem mond le a MOB-elnökségrôl

BUDAPEST. Elfogadta Orbán Viktor volt kormányfô felkérését a Fidesz alelnökjelöltségére Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, aki keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: eddig távol tartotta magát a politikától, a pártoktól, de elérkezett az idô, hogy ezt felülvizsgálja és függetlenségét felajánlja a Fidesznek. Tervei szerint a Fidesz országos választmányának május 10-i ülésén lépne be a bôvülô és megújuló pártba. Kitért arra is, hogy a jelenleg társadalmi munkában betöltött különbözô tisztségeirôl, azaz a MOB-elnöki, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) protokollfônöki és az Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöki posztjáról egyelôre nem kíván lemondani. Az 1968-ban Mexikóvárosban és 1972-ben Münchenben a párbajtôrvívócsapat tagjaként ötkarikás aranyérmes Schmitt május 13-án lesz 61 esztendôs, pontosan három évtizede tagja a NOB-nak, s a kilencvenes évek végétôl a Környezetvédelmi Bizottság elnöke is. A MOB-ban 1983 óta visel vezetô tisztséget: 1989-ig fôtitkár volt, azóta elnök. Legutóbb 2001. június 9-én egyedüli jelöltként közfelkiáltással választották meg elsô számú irányítónak, megbízatása az alapszabály értelmében az olimpiai ciklushoz igazodik, azaz gyakorlatilag a jövô év végéig szól.

– Az új, a Sportarénánál kisebb sportcsarnok hosszú távú, nagyobb lélegzetű beruházás része, melybe beletartozik a Puskás-stadion rendbetétele, a Fradi-pálya rendbetétele, valamint a 2006-os úszó Európa-bajnokságra készülő uszodai komplexum megépítése is – kezdte Jánosi György. – Emellett nagy régiónként szeretnénk felépíteni olyan, többfunkciós sportcsarnokokat is, mint amilyen a debreceni, és ilyen lesz a szombathelyi is, amelynek építése reményeink szerint még az idén elkezdődik.
– A tervezett sportcsarnok valóban sportcsarnok lesz vagy egy újabb rendezvénycsarnok?
– Sportcsarnok, mégpedig azon sportágak számára, amelyek még nem töltenek meg egy tizenkétezres csarnokot. Kisebb méretű lesz, de a nemzetközi előírásoknak megfelelő. Otthont adhatna például a birkózásnak vagy az asztalitenisznek, utóbbi sportágnak egyébként sincs olyan létesítménye, ahol a válogatott készülhetne.
– Van már elképzelés a sportcsarnok helyszínéről?
– Csak ötlet szintjén vetődött fel a Szoborpark környezete, ám a témát alaposan körbe kell járni, mivel a terület műemlék jellegű, így többféle engedélyt is be kellene szerezni az építéshez. Az azonban biztos, hogy tisztességes versenyben, pályáztatás útján választjuk majd ki a beruházót. Mivel a jelenleg elképzelt helyszín állami területen található, az állam így, a telekkel "szállna be” a megvalósításba.
– Mikorra várható az építkezés kezdete?
– Összefonódik a Puskás-stadion felújításával, befedésével, átalakításával, és amíg ez nem indul el, addig a sportcsarnok építése sem kezdődhet el. Ha a kormány úgy dönt, már az év második felében megkezdődhet mindkét program megvalósítása.
Legfrissebb hírek

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
6 perce

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
10 perce

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
12 perce

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
32 perce

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
46 perce

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
47 perce

A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpáros versenyeken

Kerékpár
1 órája

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik