Lovassport: Százezer nézőre számítanak a vb-n

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.04.17. 20:37
Címkék
A 2004-es négyesfogathajtó-világbajnokság helyszínére, Kecskemétre invitálták a szervezők a sajtó képviselőit, hogy beszámoljanak a válogatott keret felkészülési programjáról, a már megvalósított és a még megvalósításra váró infrastrukturális fejlesztésről, valamint a versenyt kísérő programok tervezetéről.
Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Lovasszövetség elnöke örömmel jelentette be, hogy hivatalosan is megalakult a szervezőbizottság, amelynek elnöki posztját ő maga tölti be, társelnökként pedig Szécsi Gábor, Kecskemét város polgármestere és Farkas Sándor, a Magyar Lovassportszövetség elnöke segíti a munkáját. Majd reményét fejezte ki, hogy a közelgő vb megismétli a korábbi kecskeméti fogathajtó események, az 1978-as négyesfogathajtó- és az 1999-es kettesfogathajtó-vb hazai sikerét.Hogy Kecskemét remek házigazda lesz, arról a város polgármestere igyekezett meggyőzni az egybegyűlteket, aki ígéretet tett arra, hogy 2004-ben sokkal jobb körülmények várják majd a helyszínre látogatókat, mint korábban. Ehhez a díj- és akadályhajtásnak otthont adó stadiont már felújították – s még további apróbb átalakítások várhatóak –, de a tereppel, azaz a maratonhoz szükséges akadályparkkal kapcsolatban is vannak már elképzelések. A stadionban egyébként jelen állapotában 6000 ülő- és 1500 állóhely van, és a tervezett pótlelátókon további 1500-2000 embert tudnak majd elhelyezni. Ám mivel összesen csaknem 100 ezer látogatóra számítanak – ez a szám a vb idején zajló Hírös Hét látogatóival együtt értendő –, a stadionból kiszorulók kivetítőn nézhetik az első és az utolsó szám történéseit, míg a terepen zajló szombati maratonhajtást mindenki kedvére követheti.Fintha Gábor szövetségi kapitány végül a válogatott keretről ejtett pár szót, amelyből várhatóan a legjobb nyolc fogat teheti majd próbára magát 2004. augusztus 4. és 8. között. A válogatást egyébként csak jövőre kezdik meg, az idei szezont teljes mértékben a felkészülésnek rendelik alá.
Legfrissebb hírek

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
27 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
27 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
43 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik