Polgár most Ácsot iskolázta le

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.04.12. 21:54
Címkék
Christopher Lutz leült az asztal mellé, majd hirtelen felnézett az álmennyezetre. A német sakkozás legjobbja nem az égiekhez imádkozott  ami talán rá is fért volna az első fordulóban elszenvedett veresége után , hanem kissé boszszús szemekkel arra lett figyelmes, hogy a légkondicionáló egyik nyílásából kellemetlenül fúj a szél.
Dicséretére legyen mondva, nem panaszkodott, hanem csendben maradt és elkezdett játszani, aminek végül meg is lett az eredménye, hiszen fél ponttal fejezte be a küzdelmet az esélyesebb izraeli Boris Gelfand ellen.Ám ennél izgalmasabb dolgok is történtek a Tehetség és Kurázsi elnevezésű szupertorna szombati, második fordulójában, a Tulip Inn Hotel Millenniumban. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó az Ács Péter–Polgár Judit összecsapás volt, ami különösen parázs hangulatot sejtetett, mivel mindkét nagymester a rámenős, kockáztatós kombinatív stílust kedveli. Ráadásul a női világranglista vezetőjét a bosszúvágy is fűthette: tavaly a hoogenveeni tornán a paksiak kiválósága meglepetésre legyőzte Polgárt. "Óriási adok-kapok meccsre van kilátás” – jegyezte meg Varga Zoltán, aki az egyik kommentátor szerepét töltötte be. Nem is tévedett. A szicíliai védelem egyik legismertebb és legbonyolultabb változatát rakták ki a felek, amely tulajdonképpen arról szólt, hogy amíg világos – jelen esetben Ács – a királyszárnyon próbálta megkeseríteni az ellenfél életét, addig sötét a vezérszárnyon tört előre. Mindketten nagyon megfontoltan tették meg lépéseiket, de ezért egyre súlyosbodó időzavarral fizettek. A parti közepe felé Polgár került fölénybe, ráadásul az egykoron minden idők legfiatalabb nagymestere címet is elnyert klaszszis később az idejével is jobban gazdálkodott. Az ellenőrzés közeledtével Ács hibát hibára halmozott, és végül szomorúan kellett tudomásul vennie, hogy ezen a napon nulla pont kerül a neve mellé.A másik nagy rangadó a Lékó Péter–Nigel Short mérkőzés volt. Az angol igazán dicső múltra tekinthet vissza, hiszen 1993-ban már világbajnoki döntőt is játszhatott Garri Kaszparovval. A hazai ranglista vezetőjének viszont félelmetes mérlege van világossal: az elmúlt három évben mindössze háromszor kapott ki ezzel a színnel.
Tehetség és Kurázsi nemzetközi szupertorna
(átlagértékszám: 2663, XVII-es kategória), Budapest

2. foduló: Lékó Péter (magyar)–Short (angol) döntetlen, Movsesian (szlovák)–Berkes Ferenc (magyar) döntetlen, Almási Zoltán (magyar)–Korcsnoj (svájci) döntetlen, Ács Péter (magyar)–Polgár Judit (magyar) 0:1, Lutz (német)–Gelfand (izraeli) döntetlen
Az állás: Polgár Judit 2 pont, Short 1.5, Lékó Péter, Movsesian, Gelfand, Berkes Ferenc és Almási Zoltán 1-1, Ács Péter, Lutz és Korcsnoj 0.5-0.5
(A partik lépései megtalálhatók a www.nemzetisport.hu/sakk intrnetes honlapon.)
Tehetség és Kurázsi nemzetközi szupertorna
(átlagértékszám: 2663, XVII-es kategória), Budapest

2. foduló: Lékó Péter (magyar)–Short (angol) döntetlen, Movsesian (szlovák)–Berkes Ferenc (magyar) döntetlen, Almási Zoltán (magyar)–Korcsnoj (svájci) döntetlen, Ács Péter (magyar)–Polgár Judit (magyar) 0:1, Lutz (német)–Gelfand (izraeli) döntetlen
Az állás: Polgár Judit 2 pont, Short 1.5, Lékó Péter, Movsesian, Gelfand, Berkes Ferenc és Almási Zoltán 1-1, Ács Péter, Lutz és Korcsnoj 0.5-0.5
(A partik lépései megtalálhatók a www.nemzetisport.hu/sakk intrnetes honlapon.)
A szombati partiban a Csigorin-védelem főváltozata alakult ki, és a jól ismert utakon haladt a játszma egy darabig. Aztán a középjáték elején Lékó, jelezvén, hogy győzelemre tör, kitért a döntetlent jelentő lépésismétléses remi elől. Térelőnyt szerzett, így azonban keletkezett néhány gyenge pont a felépítésében. Short kihasználva ezeket gyalogot nyert, de tisztjeivel viszszavonulásra kényszerült. Végül sötét mégis ki tudott törni a szorult helyzetből, és ekkor már kényszerítő erővel érte el a remit. Berkes Ferenc pénteki bravúrja után újabb értékes fél pontot szerzett, ezúttal a szlovák Sergei Movsesiannal szemben.
A következő játéknapra vasárnap kerül sor.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik